Saláta tál

2008-04-5

Régebben nagyon gyakran ettem. Persze nem a mekis a jó, hanem amit saját magának válogat össze az ember. Több éve nem ettem már, aztán Ancsa mamája csinált. Olyan felüdülést okozott az elfogyasztása, vitaminbombát kaptam. Bár szedek vitaminokat, de ettől függetlenül télen nem nagyon ettem ilyesmit.

Csak a jól bevált banán volt jellemző, meg sárgarépa, levesben. Ebben pedig volt salátamix, feta sajt, paradicsom, kukorica. Leöntve ezer sziget öntettel. Hirtelen felindulásból be is szereztem a hozzávalókat itthonra. Mostanában biztos, hogy sokszor eszek még ilyet. Friss íz, jó közérzet, egészséges is. Mi kellhet még?


Erre van szükségetek!

Elégedett heti fogyasztó

2008-02-9

Rég volt már gasztro bejegyzés, ma, a héten vásárolt termékeket mutatok be. Az első képen a 280 Ft-ért jó áron vásárolt, különleges Bajor Mustárt szeretném bemutatni az olvasóknak. Kellemesen édes íze van, nem csíp, mégis pikáns. Aki a tescoban jár, semmiképpen se hagyja ki, roppantós virslivel az igazi, de kiváló egyéb húsételek ízesítéséhez is.

Ezen kívül vettem egy teremcipőt edzeni, 9900Ft-ért. Már próbáltam futópadon, nagyon jó, nem fáj tőle a láb fél óra után sem, nagyon jól tartja a bokát, lábfejet, a hülyének is megérte ez is..

Heti fogyasztóknak szánt bejegyzésem volt ez, tippekkel, a fogyasztói társadalom ölelésében, ezúttal elégedetten.

Címkék:

Mi lesz a karácsonyi menü?

2007-12-22

Na, kinél mi lesz a karácsonyi menü ?

Low budget mikuláscsomag teszt

2007-11-8

Az Indexen volt egy teszt, ahol az éppen aktuális minimálbérből próbált kijönni a szerző egy hónapon keresztül. Ha jól emlékszem négy vagy öt nappal a hónap vége előtt adóságban úszva, jelképesen éhenhalt.

Bár a mikulás még odébb van, már megjelentek a polcokon a mikulás csomagok. Ebben a bejegyzésben megkísérlek kialakítani egy viszonylag csekély összegből létrehozható, viszont még emberi fogyasztásra alkalmas összetevőkből álló mikulás csomagot, a legolcsóbb édességeket felhasználva, rövid jellemzést írva róluk.

A csomaghoz felhasznált édességeket nem nevezném junkfoodnak, mert bár tény, hogy nem feltétlenül egészségesek, de a junkfood számomra pl. a Crunchy csoki, amit a hájas amerikai diák zabál, miközben a másik kezében a station távirányítóját markolássza a fotelben tespedve. Nevezzük tehát low budget édességeknek a teszt résztvevőit. Kitétel még, hogy a csomagnak gyümölcsöt is tartalmaznia kell. Nézzük:

1. Mikulás zizi-gyümölcsízű rizspehely cukordrazsé: a csomagban fellelhető édességek közül a legkönnyebb és igencsak ízletes, a 35 gramm elfogyasztása után kedvet kapunk a kettes szám alatt futó összetevőhöz. Ára 65 Ft

2. Mikulás varázsgömb-gyümölcsízű kukoricapehely gyümölcsdrazsé: titkos favoritom volt és nem kellett csalódnom, bár kicsit túl édes, azért úgy gondolom, kihagyhatatlan lenne a csomagból. Ára 65 Ft.

3. Mylady- gesztenyés szelet kakaós bevonóval mártva: a csomag gyenge láncszemének gondoltam az ára miatt, de meglepően pozitív csalódás, nincs mellékíz, nem édesebb, mint bármelyik hasonló termék. Még egy kis enyhe gesztenyepüré-romantika is átjön. Ára: 25 Ft.

4. Porthos- eper és joghurt ízű szelet kakaós bevonóval mártva: ugyanaz a termékcsalád, viszont erről már nem tudok jókat írni, nagyon mesterséges erőltetett eper íz, elviselhetetlenül édes, két harapás után émelygés, le kellett tennem. Ára: 25 Ft.

5. Boni- banán ízű szelet kakaós étbevonóval mártva: Finom, kevésbé édes mint az eddigiek, félve kóstoltam meg az előbbi émelygés után, de az íze könnyed kellemes. Majdnem jött a chiquita életérzés, de azért mégsem. Ára 35 Ft.

6. Amerikana- földimogyorós krémmel töltött kakaós tejszelet: Nagyon nagy ász. A régi időket hozza vissza, tipikusan old school csokoládé. A jól megszokott, krémes ízvilág. Ára 41 Ft.

7. Lottó- kakaós masszával mártott rum ízű diós szelet: Aki a diót szereti, az biztos, hogy a lottó csokit is kedveli. A csomagolás új, az íz a régi, kellemes, a végén kicsit émelygős, ebben az árkategóriában egyértelműen bajnok a Kapucínerrel karöltve. Ára: 50 Ft.

8.-9. mikulás- hóember kakaós tejbevonómasszából: a szűk költségkeretet szem előtt tartva, nem ruháztam be ennél nagyobb télapóra, viszont van egy bónusz hóemberfigura, gyengén tartó csomagolással. Ezeknél az olcsó mikulásoknál az a titok, hogy nem szabad megkóstolni őket. Ahányszor ilyet ettem azt tapasztaltam,hogy- gondolom a sok növényi zsírtól, olyan érzést okoz, mintha tapadna a szájpadlás. Úgyhogy ez elsősorban azoknak jó, akik mindig elteszik és hónapokig őrizgetik a mikulásukat. Egyértelmű hátránya a magassága, biztos, hogy a párkányra téve nem lát ki az ablakon :-) Ára: 25-25 Ft.

10.-11.-12. Az elengedhetetlen gyümölcs szett, számoljunk rá 130 forintot+ 10 Ft egy gyengébb mikulás csomag.

Tehát a csomag ára összesen: 496 Ft. Ennyiből hozható ki egy olcsó, korrekt és tisztességes mikulás csomag. Már ezt is tudjuk. Nagy valószínűséggel lehet találni ennél olcsóbb csomagot, láttam már 249 Ft-ért is, viszont ezek az előre összeállított csomagok nem felelnek meg a kritériumnak, mivel nem tartalmaznak gyümölcsöt és legalább az ezekben található termékek fele nem igazán javallt emberi fogyasztásra.

Ezeket az előre összeállított csomagokat, csak akkor vegyük, ha mondjuk egy szakszervezetnél vagyunk megbízva a mikulás akció lebonyolításával, tehát több száz csomagra van szükségünk, amelyet bajos lenne egyesével előállítani, úgyis tudjuk jól, hogy a kollégák gyerekeinek van annyi eszük, hogy már évekkel ezelőtt lemondtak a mikulás csomagban található dolgok elfogyasztásáról. Vagy mondjuk a dagadt szomszéd kissrácnak is vehetünk ilyen csomagot, mert mondjuk ki nem állhatjuk, hogy mindig hangosan bömbölteti a zenét, meg az ablakunk alatt üvöltözik a kis majom haverjaival. Ettől garantáltan nem fog lefogyni.

Nightshopping és Kofola

2007-10-18

Ma késő esti vándorlásom során olyan 10 óra felé a Tescoba vitt az utam. Nagyon kellemes volt itt éjszaka. Alig lézengtek az áruházban. Nyugodtan tudtam nézelődni, sehol nem volt sor, mindent hamar be lehetett szerezni. Van ugye a nightswimming ez meg a nightshopping.

A műfajt egy ismerősöm mutatta be nekem, aki utálta a karácsonyi tömeget, a vásárlók áradatát és karácsony előtt éjfélkor ment ki a 0-24-ig nyitva tartó áruházba, kényelmesen vette meg az ajándékokat mindenkinek. Lehet, hogy mától én is bevezetem ezt a módszert.

Vettem egyébiránt Kofolát. Akciós volt, olyan helyre rakták, hogy kibökje a vásárló szemét, már régóta meg akartam kóstolni. Hallottam, hogy Csehországban még a két üdítő óriást is lenyomta, gondolom ez lehet az ő traubijuk. Meg hogy náluk ez a sörhöz hasonlóan csapolva is kapható vendéglátóhelyeken. Direkt nem kóstoltam meg egyből mikor hazaértem, először a hűtőbe raktam, nehogy igazságtalanul ítéljem meg.

A helyzet az, hogy a kofolának úgymond nincsen íze, utóízként enyhe keserűt éreztem, semmiképpen sem mondanám kellemesnek. Olyasmi fejet vághattam miután megkóstoltam, mint egy svéd ismerősöm, mikor megetettem vele egy málnás túró rudit. Ezek kívül vettem még mini banánt kétszázért. Meg egérpadot kerestem volna, de volt négyszázért gagyi, meg ezernégyért ilyen zselés szar, csuklótámasztós. Én már próbáltam, nem jött be zavart. Hát ennyi a ma esti bolyongás története.

Hawaii Burger

2007-07-10

Ismét gasztro témakör. Most egy talán néhány olvasó előtt ismeretlen burger fajtát, valamint annak pofon egyszerű elkészítési módját mutatom be itt a blogon. Idősebbek is elkezdhetik.

Hozzávalók (ebben rejlik a titok) :
-1 db “buci” hamburger zsemle
-lapka sajt (szendvicsenként 1 db) mindegy, hogy milyen márka, de legjobb a natúr ízű
- salátalevél
- majonéz
- hamburgerhús
-sonka
-ananász konzerv (egész körszeletes verzió)

Elkészítés:

Kisütjük a hamburgerhúst
A bucit berakjuk a mikróba, fontos, hogy közepes, tehát ne a legerősebb fokozaton és max 10-20 másodpercre, mert ha túlmelegszik, veszít rugalmasságából, összeesik.
Ezután a behelyezési sorrend a következő (alulról felfelé): salátalevél, lapka sajt, sonka, hamburgerhús, ananász karika és a tetejére mehet a majonéz bőven.

A majonéz-sonka-ananász-lapkasajt kombó nagyon kellemes íz világot biztosít. Igazán ínyenceknek ajánlott az ananász konzervet hűtőbe rakni és hidegen illeszteni a szendvicsbe. Jó étvágyat hozzá.

Napi ebéd

2007-06-15

Nem nagyon történt olyasmi az elmúlt pár napban, amiről érdemes lett volna írni. Dolgoztam, pihentem, elmentem otthonról, hazajöttem. Rutinszerűen zajlottak a napi teendők. Aztán tegnap a weboldalam egészének kinézetét a blog kinézetéhez igazítottam. Már ideje volt az “egységesítésnek”. Csak eddig nem nagyon volt idő erre. Most, hogy kipihent voltam, egy nap elég volt. De azért még lesznek finomítgatások, jönnek “nyalánkságok” . Egy kicsit változtattam a fejlécben lévő logómon is, bár alig észrevehető a változás.
Az átlag dolgozó ember számára alapvető fontosságú, hogy megtalálja a legjobb helyet ahol ebédelni tud nap mint nap, lehetőleg minél olcsóbban, kiadós, tartalmas ételt. Stifoldernek már sikerült 450 Ft körüli összegért (ha jól emlékszem) kiváló ebédet elfogyasztania.
Nekem ma 400 forintért sikerült. Nem messze a lakásomtól nyílt egy főzelékbár, itt ebédeltem. Babfőzelék fasírttal+ kenyér. Nagyszerű ízű volt és laktató. A menü is teljesen korrekt áron volt 550 Ft 3 dl üdítővel kínálják. Ma gombaleves volt, szilvásgombóccal. Ti hol ebédeltek mostanában?