Elah völgyében

2008-10-31

Megpróbálok spoilerezés nélkül írni a filmről. Az Elah völgyében háborúellenes film. Ettől nehéz eltekinteni, nem is nagy baj ez, viszont érezni ezt minden egyes momentumán. A főszereplő Tommy Lee Jonest Oscarra is jelölték a szerep miatt.

A film megtekintése előtt olvastam valahol, hogy sablonos és kiszámítható. Krimi, bűnügyi történet, de inkább a háborúellenesség, az Iraki szerepvállalás árnyoldala van itt bemutatva, az a fő cél. A bűnügyi száll végül is csak kiegészítő adalék, úgy hogy szerintem a film megtekintése előtt sem számított itt senki hihetetlen fordulatokra a sztoriban. A film egyébként úgy tud érdekfeszítő lenni, úgy sikerül fenntartania a figyelmet, hogy gyakorlatilag semmilyen akció dús jelenet nincsen, egyáltalán nem pörögnek fel az események, ez ritka nagy pozitívum, nem sok filmnek sikerül.

Bemutatásra kerül, hogy fiatal katonák hogyan próbálják átvészelni a nehezen kibírható szolgálatot, valamint azt, hogy hogyan szűnik meg mindenfajta normál civilizációban fennálló morális törvény háborúban. Egy kicsit ebbe is betekintést nyerünk. Azért a film megmarad szolid kritikának etéren, inkább a lelkiekre összpontosít, úgyhogy olyan sok újat nem tudunk meg erről a dologról. Mert ugye hallott már mindenki a halottak koponyáival játszó, azzal fényképezkedő amerikai katonákról, egyéb seregbeli botrányokról. Gyakran hírek ezek, nem lepődik meg a néző a fogolykínzáson. Az Elah völgyében mégis egy sokatmondó és nagyszerű film, azt kell hogy mondjam.

Charlize Theron jó, mint mindig, de a lényeg Tommy Lee Jones. Már a No country for old man-ben is igaz volt ez, de itt még inkább. Tommy Lee Jones egyszerűen briliáns. Annyira jól hozza ezt a megtört, de fegyelmezett gyászoló apa figurát, jobban nem is lehetne. Ahogy idősödik, egyre szimpatikusabb, egyre jobb színész. Aki nem elégszik meg a Bruce Willis féle háborús filmbe illesztett üvöltő (ott politikai) mondanivalóval, mindenképp nézze meg ezt a filmet. Jobb, igazabb alkotás.

One Rat Short

2008-10-4

Animációs film, ami számtalan díjat megnyert 2006-ban, itthon kevésbé ismert. Nagyszerű a grafikája, megéri a közel 10 percet.


One Rat Short from atach on Vimeo.

Link

Az elítélt (Felon) 2008

2008-09-27

Börtönfilm. Abból lehet nagyon szart csinálni, meg nagyon izgalmasat, realistát, ezenkívül nagy ritkán valahol a kettő között. Olyat, mint ez a film. A nevetségesen szarra is van példa, vagy kábé egy hónapja láttam egy Holtak Hajnala szerű zombifilmet, ami börtönben játszódott, olyan halál gagyi volt, hogy az szinte hihetetlen. De térjünk vissza erre a filmre, jó értékeléseket kapott a filmes fórumokon, ezért vágtam bele.

A szereplők között ott volt, a mára kissé B kategóriába hajló, emellett kb. 120 kilósra hízott Val Kilmer neve, a jól bevált B kategóriás Stephen Dorff nevével egyetemben . Úgyhogy így mindent egybevetve nem rossz kilátások ezek egy jó, izgalmas filmhez. Nézzük a sztorit. Wade Porter házasság előtt áll, épp beindulóban a vállalkozása, mikor egy este betörő tör be az otthonába. A betörőt sikeresen kiüldözi a házból egy baseball ütővel, de sajnos vesztére az udvaron is üldözi és egy szerencsétlenül eltalált, ámde emberes ütéssel megöli. Így tehát ez már nem önvédelem, sittre kerül. Már a börtönbe vezető úton balhéba kerül, mert az Ária Testvériség nevű fajvédő börtönbanda egy tagja lekésel valakit és nála köt ki a penge. De persze mivel ő kemény gyerek, nem köp. A börtön legjobban védett részébe kerül, ahol a cellatársa egy híres tömeggyilkos (Val Kilmer). A börtön udvarán szervezett illegális verekedéseket a szadista börtönőr jóváhagyásával rendezik, itt ismét bebizonyítja rátermettségét a főszereplő, aztán vannak még egyéb balhék, a börtönőr lebukik, végül happy end, szabadulás.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=Sr0zDhqfOVo[/youtube]

Mindez egész jól megcsinálva, na persze senki ne gondoljon itt maradandó filmtörténeti alkotásra, mert ugye hozzá kell tenni, hogy a film a legtöbb valósághű bemutatást kizáró jegyet hordozza magán. Kiderül ugye, hogy a tömeggyilkos valójában rendes, emberséges és a gonosz világ tette olyanná amilyen, meg csak bosszúból ölt, persze, minden pozitív szereplő ártatlan, aki korrupt az meg nagyon gonosz és korrupt.

Ne valami Amerikai História X szerű alkotásra számítson hát senki, de mivel mostanában úgy értékelem a filmeket, hogy mennyire kötnek le, mennyire jelentenek kikapcsolódást (tehát elvonatkoztatok az egyéb tényezőktől) ezért azt mondom, hogy nyugodt szívvel meg lehet nézni ezt a filmet. Aki meg a realitásra kíváncsi, az nézze a a National Geographicon a Lakat alatt sorozatot.

Indiana Jones és a kristálykoponya királysága, Sunshine

2008-07-6

Két említésre méltó filmet láttam mostanában. Az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című filmmel kezdem. Meglehetősen nagyok voltak az elvárásaim ezzel a filmmel kapcsolatban. A régi részek mind nagyon sokat jelentettek nekem, gyerekkorom meghatározó filmélményei voltak. Nem volt tehát könnyű dolga a filmnek, általában az ilyen nagy várakozásnak pofáraesés és harmatgyenge film a vége.

Már az elején leírom a végkövetkeztetést. Az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága egy jó film, kellemes filmélmény, nem okoz csalódást. Nem akarok spoilerezni, úgyhogy a sztoriról nem írnék sokat, van itt minden ami kell, sok hihetetlen, illetve nehezen hihető megoldás, harckocsin szörfözés, óriás hangyák, tarzan lengés, meg Ufók.

Apropó, Ufók. Mondja már meg valaki, hogy miért van Spielbergnek ilyen szintű Ufo parája?! Már nem tud úgy filmet rendezni, hogy abba ne legyenek Ufók. Ha lenne új része a Jurassic Parknak, tuti, hogy abba is becsempészne egyet, mondjuk, ahogy egy nagy melák tirex hasából kirobban egy űrhajó, vagy ilyesmi. Ennek ellenére érdekes, hogy ebben a filmben kevésbé hatott természetellenesen a paranormal ending, mint az AI-ben, ahol rotflol szituációt idézett elő, annyira szánalmas volt. Harrison Ford pedig még mindig jó színész, hiteles. Még mindig sokkal jobb ez a film, mint a Nemzet Aranya legutóbbi nevetségesen unalmas megvalósítása.

Sunshine (Napfény)

A Sunshine az IMDb-n 7.3-as user ratinggal szerepel. Ez már elég jó előjel volt, ezen kívül Cillian Murphy is játszik a filmben, aki nem nagyon vállalna el gagyit. A film nem ment moziban nálunk, DVD-n vásárolható meg, ez nem von le az édemeiből. Nagyon fasza scifit kapunk, remek megvalósításban. Űr mániásoknak nagyon ajánlott a film, tehát nekem is (: Mindig imádtam az ilyen űrhajós filmeket, mikor egy űrhajó fedélzetén játszódik az egész cselekmény, Robur stílusban.

A sztoriról: a nap kihülőben, robbantani kell, hogy újra erőre kapjon, hét éve egy töltetet feljuttattak, ami eltűnt, mikor főszereplőink feljutnak a nap közelébe, észlelik a hét éve eltűnt űrhajó vészjelzéseit, amin már elvileg senki nem lehet életben…elvileg. (Mondjuk kicsit féltem, hogy ilyen Halálhajó féle psziho faszság lesz a film, de szerencsére nem)

Az ilyen filmeknek a végét szokták elszarni általában, itt arra is mondhatjuk, hogy rendben volt. Rég nem volt ilyen műfajú scifi, ez a film kárpótol, de a világot azért nem váltja meg.

Balaton retro (2007)

2008-05-22

Mikor nekiültem megnézni ezt a filmet, akkor valami olyasmire számítottam, mint az RTL Klubon futó XXI. század című műsor. Régi hangvételben bejátszott nosztalgikus képsorokra.

A mi generációnk , a harminc évesek még elkapta ennek a korszaknak a végét, voltam építőtáborban Zánkán, valamint Fonyódon edzőtáborban. A Balaton az, amiről szinte mindenkinek vannak emlékei, ilyen tábori nyaralásokról, családdal ott töltött beutalós hetekről. Hihetetlen világ volt, amire ma már hitetlenkedve gondolunk vissza.

Lehet, hogy benne van ebben az is, hogy az idő általában megszépíti a dolgokat, de engem nagy nosztalgia fogott el a film megtekintése közben. Mikor edzőtáborban voltunk Fonyódon, emlékszem, kb. két kilométert kellett gyalogolnunk mindig a reggelihez, ami általában lekváros kenyér (Nagykőrösi Konzervgyárféle jó), vagy májkrém, esetleg valami felvágottféle volt. De a legjobban annak a műanyag piros kancsóban, reggelihez adott karamellás tejnek az íze hiányzik. Háromféle italt lehetett kérni a reggelihez, tej, kakaó és karamellás tej. Megvan, ugye?
Ilyen narancssárga sátrakban aludtunk, benne pók, meg minden, ami kell és imádtuk. Mostanra meg elkényelmesedtünk ugye, klíma kell, ha szállodába megyünk, no meg svédasztal. Átértékelődtek a dolgok kicsit. Volt közösségi helység csocsoval, egy tv-vel, rengeteg, a lámpák körül rajzó szúnyog, elég volt egy seprűt a falhoz csapni itt, hogy zöldre fessük a közösségi helység falát. Diszkó, forgó gömbbel, este átlógás csajok sátrába.

Meg voltak a Szántódon a MÁV üdülőben eltöltött családi hetek, volt itt lengőteke, rex asztal gombával, mogorva rosszgyerek vadász gondnok, all the essentials. És azok az úszómatracok.. Szóval ezeket hozta elő a film, látni kell. A fiatalabbaknak azért, mert ez valójában egy Balatonra vetített kordokumentum.

Gondolom a Balaton Retro egy “balatoni gyereknek” még többet adhat és azon gondolkodom, hogy minden városnak érdemes lenne ilyen filmet készítenie és levetíteni, mozikban, kiadni DVD-n. Hogy az adott helyen élő emberek tudják milyen volt az élet, hogyan alakultak a dolgok. Elő lehetne bányászni régi városi és országos tévés archívumokból. Fura, hogy ez eddig nem történt meg. Miskolc, Zalaegerszeg, Szombathely, Debrecen, Nyíregyháza, Pécs, Kecskemét retrót nekünk, meg mindenkinek.
Ja, és a lényeg. Tej, kakaó vagy karamellás tej?

Vantage Point (2008)

2008-05-2

Vártam a filmet, mint az év első izgalmas akciófilmjét és nem kellett csalódnom. Sok nagy név a szereplőgárdában, ígéretes sztori, ilyen volt a híre a filmnek.

A sztoriról: terrorizmus ellenes konferencia Spanyolországban, fokozott biztonsági intézkedések, felszólaló amerikai elnök és egy testőr, aki már egyszer megmentette az elnököt, egy merénylet, valamint nyolc kulcsszereplő, köztük néhány civil .

Az ő szemszögükből nézzük vissza az eseményeket. Ahogy újra és újra megtekinthetjük a történést, megkapjuk a körítést, a merénylet hátterét és a sztori vonala is összeáll. Ezek a visszatekintések néhol kissé unalmasak, de tényleg csak pillanatokra, amíg nem kapunk új adalékot a sztoriból.

A Vantage Point egy izgalmas akciófilm, amely egy központi történésre alapul, nem túl sok körítéssel. De semmi több annál. A szereplőgárdát ismerve kicsit többet várnánk a filmtől, a színészek alakításáról pörgős akciófilm lévén nem érdemes sok szót ejteni, rendben voltak, hozták, amit kellett. Aki szereti az akció filmeket, nézze meg, a film másfél órája gyorsan elrepül.

Filmfélét próbálnak csinálni, nem csupán videót

2008-05-2

A Vimeo-n újfajta tendencia van egy ideje. A felhasználók egy része nem elégszik meg azzal, hogy egyszerű videókat tölt fel. Egyfajta amatőr filmes próbálkozások vannak, több kevesebb sikerrel. A dolog mindenesetre figyelemre méltó. Van fenn pár jó kezdeményezés.

Az alapvető különbség itt a felhasználók által feltöltött “átlagos” videótól az, hogy ezeknél a felvételeknél nem egy spontán családi esemény, történések kerülnek rögzítésre, hanem a készítők maguk is szerepet játszanak, színészként próbálnak alakítani.

A legtöbb videó csupán egy, másfél perces amatőr felvétel azért még mindig a Vimeon is, de mégis érdekes lehet, hová vezet-vezethet ez a filmes vonal. Persze senki ne várjon ezektől a felvételektől nagy izgalmakat, profi effekteket. Real life jellegű home videók ezek, illetve találóbb a home movie kifejezés.

Nem lehetetlen, hogy a próbálkozók köréből a legtehetségesebbek kiemelkedjenek, ismertté váljanak. Persze nem kapnak majd milliós hollywoodi szerződéseket, de lehet belőlük amatőr videós Tay Zonday (chocholate rain) like entertainer. Esetleg még amatőr sorozat jellegű, sorozatszerű dolgok is kialakulhatnak…


[vimeo]http://www.vimeo.com/955676[/vimeo]
My wife and I thought it would be fun to do something different on a Saturday night (other than watch a movie). So we made a movie instead. We are NOT good actors, we didn’t have a script and we only spent 30 minutes shooting it, but we had fun!

A fordítás kb: Én és a feleségem úgy gondoltuk, hogy vicces lenne valami mást csinálni szombat este, mint megnézni egy filmet. Így hát készítettünk egyet inkább. NEM vagyunk jó színészek, csak 30 percet töltöttünk a felvétellel, de jól éreztük magunkat.



[vimeo]http://www.vimeo.com/954148[/vimeo]

Ennél a videónál még a főszereplő hölgy neve is ki van írva a végén. Starring: Rebecca Ines