piacok, évek

2008-10-16

Zhaoman bejegyzésének elég sok helyen (pl greader megosztások közt) volt visszhangja. Engem is elgondolkodtatott. Ma volt a megnyitója az új Búza téri piacépületnek. Elmentem, kerékpárral.
Lehet, hogy én várok túl sokat, mikor igénylem, hogy egy a régió legmodernebb piacépületének hirdetett építmény bejáratainál legyen kerékpártároló, ahová le tudom ‘kötni’ a bringát, de hát emberek. Nem színházba mentem. Piacra azért van egy pár ember aki kerékpárral megy, nem? Meg hát csak 2008-at írunk vagymi, meg egészséges életmód támogatása, ugye. Meg azért pl. Párizs már itt tart.

Mindegy gondoltam, miután két kört is tettem az épület körül, hátha lenn lesz ez a parkolóban. Indulnék le, az út közepén áll a bomberes biztonsági őr. A biztonságiőr.

Elnézést, le lehet menni?
Nem, nem lehet lemenni
(közben rám sem néz, pökhendi, flegma)

A Terepjáró, meg a nagy fekete Passat meg jön ki épp a másik oldalon. Aha, azért mégiscsak van akinek le lehet hajtani.
Ezek voltam a mai behatások tehát. Távol álljon tőlem, hogy itt most nagy igazságokat akarjak kimondani, konklúziókat vonjak le, csak annyi, hogy zhaoman bejegyzése jó, az ő bejegyzéséről jutott eszembe, hogy írni kéne a mai piacos happeningről. Ostorozni sem akarok, én lennék az utolsó aki a hazai viszonyokat szidni kezdi, de mégis adott pár kérdés.
Miért törvényszerű, hogy a bizonsági őr paraszt? Miért van minden jó, új, szuperként beharagodott dologban valami (néha apró)szar (ami elcseszi)? Hány év kell még nekünk?

Kategória: Hétköznapok

5 Hozzászólás

  1. 1. Mara 2008 okt 17 00:02

    Amit eddig meséltek nekem a piacról, ki árulhat, a nagybanit hova tegyék, stb tiszta káosz. Gáz, ahogy van. Utálok politizálni, és szerettem a polgármestert is, de sztem megkergült.

  2. 2. Babarum 2008 okt 17 03:10

    Zsarnai piac és ZS busz van még arrafelé?

  3. 3. garamiz 2008 okt 17 03:15

    Babarum: Zs-s busz még van :} A Zsarnai piac, már csak épphogy megyeget, a felére csökkent a mérete

  4. 4. Babarum 2008 okt 17 04:22

    Ahh kár. Ott vettem és ott is adtam el az első motoromat. :)
    (azóta sem volt több. :)

  5. 5. Xaxofon 2008 okt 17 10:14

    Valamikor talán megváltoznak a dolgok… Engem ez akasztott ma ki: http://www.mrnoproblem.hu/ – nagyon gennyes, már bocs! Adatgyűjtés, álomhalászatba csomagolva. Komolyan gyomorforgató!

Trackback URI | Hozzászólás RSS

Szólj Hozzá