Testünk kezelése

2008-07-2

Sport kategóriában teszem a bejegyzést, ha lenne életmód, akkor oda posztolnám. Ma az elhízásról, az ellustulásról írok, arról, hogy minimális ráfordítással hogyan maradhatunk fittek, sok munka mellett is, kevés szabadidővel.

Pár száraz adat. A fejlett országokban évről évre nő az elhízottak száma. Ezzel nyilván nem mondok újdonságot senkinek. Nem fogott itt statisztikákra támaszkodni, de mintha azt olvastam volna, hogy a fejlett országokban a felnőtt lakosság 60 százaléka súlyproblémákkal küszködik. Ez valahol szörnyű, riasztó.

Érdekes, olykor megnevettető, ki miként próbálja kezelni a problémát. Egyesek kalóriát számolnak naphosszat, meg nem vacsoráznak. Van aki csak este 6 után, van aki egyáltalán nem eszik ilyenkor. Ezeket a módszereket, meg léböjt diétát, meg vércsoport diétát, szétválasztót, ilyesmit tolnak, ezen mindig nevettem. Az ilyesmire fogékony emberek azt nem veszik észre, hogy lehet, hogy fogynak a módszer által, de nem lesznek fittek, izomzatuk nem formálódik, a test megmarad pohosnak, ernyedtnek. Ráfordítás, munka nélkül nincsen eredmény.

Fehérváron az általam látogatott konditerem tulajának volt egy állandóan ismételgetett mondása erre. “Végül úgyis helyreáll a rend” Ez alatt azt értette, hogy ha valakinek olyanok a génjei, hogy 110 kiló lesz, akkor fogyókúrázhat évekig, tönkreteheti a gyomorrendszerét, végül úgyis annyi lesz. Ezzel maximálisan egyetértek. Bud Spencerből nem lesz Terence Hill, de ez nem baj, mert a fittség nem súlyfüggő. Ismerek 130 kilós embert aki edz és jóval fittebb, mint a legtöbb 80 kilós :}

Bármilyen szempontból közelítjük meg a dolgot, legyen az egészség vagy kinézet, mindenképpen arra jutunk, hogy a testedzés a megoldás. Persze huszas éveink elején még úgy vagyunk vele, hogy megehetünk bármit, az úgysem látszik meg rajtunk, viszont harminc negyven között már keményen meg kell dolgozni a sikerért, az edzett és megfelelően karbantartott testért.

Én olyan módszert ajánlok amit magam is kipróbáltam, mai napig csinálom. A megoldás napi fél óra ráfordítással és csekélyke odafigyeléssel kivitelezhető. Kezdjük a mozgásnál.

Tudjuk jól, hogy mindenki sokat dolgozik, rengeteg a dolog. Azt viszont kevesen tudják, hogy ha napi fél órát összefüggően, kellemes iramban sétálnának, nagy valószínűséggel néhány kirívó esetet kivéve nem lennének elhízott emberek az áltagos lakosság körében. Fél óra séta. Ennyi, ilyen egyszerű.
Én úgy szoktam, most ebben a melegben, hogy fél nyolc körül elindulok és megteszem a szokásos sétámat, az időt stopperrel mérem, adatmániások használhatnak lépésszámlálót is. A tempó a jóleső sétálgatásnál gyorsabb kell, hogy legyen, de nem eszetlenül rohanni kell.

Régen ott követtem el a hibát, hogy hosszú, olykor 12-13 kilométeres sétákra mentem, ami ugye azért időigényes és igy csak heti 3 jött össze. Nem kell ilyen hosszú, fél óra kell, de az minden nap és összefüggő kell, hogy legyen. Nem úgy, hogy jólvan, akkor én bementem munkába, a metróig 5 perc, bevittem az óvodába a gyereket, stb, stb. Aki azt mondja, hogy nincsen napi fél órája erre, az hazudik. Csinálja meg valaki mindennap ezt a félórát és nézze meg magát egy, másfél hónap múlva. Emellett azért még jó, ha kondícionáló edzést is végzünk, esetleg futógép is, ilyesmi. Én megpróbálom ebből is tartani a heti kettőt.

A másik dolog az evés. Ezt a nehezebb betartani. Ha mindenki csak háromszor étkezne egy nap, mellette csak gyümölcsöt enne, tehát reggelire például egy szendvics, ebédre főtt étel és egy könnyű vacsora, nem lenne semmi gond. A köztes étkezéseket és a nassolást kell(ene) eltörölni. Ja, és Uri Geller is megmondta: sosem gond, ha marad étel a tányéron. (hehe)

Kategória: Sport

11 Hozzászólás

  1. 1. Paliu 2008 júl 03 09:00

    Az jàrja, hogy aki koràn kel, aranyat lel! Én nem vègzek testedzèst, de sokszor medicinlabdàzok ès mert volt balesetem miatt. Ez gyògytorna! Meg mozgàsgyakorlat. Sìbaleset! Korhàzbol jöttem ki most is! Most jön az autoCAD!

  2. 2. duplabe 2008 júl 03 11:16

    Én most szembesültem ezekkel a dolgokkal, mivel az utóbbi egy évben kicsit pohos lettem. Az életritmusom miatt elalvás (hajnali 1-2) mindig iszonyatosan éhes vagyok, reggelizni, meg nem tudok, mert hányingerem lesz. Ez párosul azzal, hogy legalább 15 órát ülök a gép előtt egy nap és cigizek is. Na ettől már a jó alkatom se ment meg, úgyhogy rájöttem, ha nem akarok meghalni akár annyitól, hogy felmegyek egy emeletet a lépcsőn, valamit tennem kell. Így az elmúlt egy-két hétben esténként kocogok kicsit, meg lenyomok pár fekvőtámaszt és felülést. Már csak a evést kellene rendbetenni, meg hát a cigi, de az sajnos nagyon nehéz ügy. De már az is valami, hogy a mozgást elkezdtem :)

  3. 3. Xaxofon 2008 júl 03 12:53

    Én minden reggel hamarabb szállok le a 78-as buszról (a 78-as busznak a Naphegy a végállomása ahol dolgozom), és kb. 200 lépcsőfokot megmászva felgyalogolok a Naphegyre. A nőknek nagyon tudom ajánlani a lépcsőzést, mert karcsúsít. És a séta nekem is bevált.

  4. 4. Paliu 2008 júl 03 19:01

    Cigaretta kàros, de a nèlküle èlet nem tekinthetö teljesnek. Én ès a felesègem is nagy dohànyos, van nap kèt pack cigaretta!!! Minden sportolò elött tisztelet. Most kezdödik a Kìnai olympya! Hajrà sportolòk! Te kinek szorìtsz?

  5. 5. garamiz 2008 júl 04 13:00

    Paliu, te honnan írsz? Hány éves vagy?

  6. 6. Paliu 2008 júl 04 14:07

    Igen! A tervezöszoba! Tudod èn szabadkènt
    dolgozok! Kènyelmes!
    49èves!

  7. 7. Paliu 2008 júl 04 18:37

    Mièrt kèrdezed meg?

  8. 8. garamiz 2008 júl 05 00:27

    Mert kíváncsi voltam rá, hogy melyik városban laksz

  9. 9. Surfin 2008 júl 13 12:46

    Most hallottam nemrég, hogy most történt meg először az az emberiséggel, hogy több a túlsúlyos, mint az alultáplált. Tényleg elgondolkodtató…

  10. 10. garamiz 2008 júl 13 22:12

    Igen. Ezen a híren meg nem tudja az ember, hogy sírjon e vagy nevessen. Nem jó egyik véglet sem :(

  11. 11. taltos 2008 nov 10 14:59

    Egy kicsit off leszek, de ahogy nézem, már nem trappolok bele semmilyen beszélgetésbe. :)

    No! Szóval írtad a Twitteren, hogy korábban sportoltál. Én meg ugye mondtam, hogy a heti 3 alkalommal futok (és célom, hogy le tudjak futni kényelmesen 5-10-15 km-t úgy, hogy azt élvezzem). Már 3 hete csinálom, és úgy érzem, hogy menni fog ez hosszútávon is. Olyannyira menni fog, hogy az utóbbi időben a hétfő/szerda/pénteki edzéseken kívül napközben eszméletlen mozgásigényem van. Mehetnékem, mozoghatnékom. Lehetséges, hogy az általad írt gyaloglást bevezetem a maradék 4 napra, viszont az is megfordult a fejemben, hogy kicsit alakíthatnám a testemet is.

    A konditermeknek nagyon nem vagyok híve, viszont itthon nem lenne akadálya pár felülésnek. A kérdésem az, hogy Te mit tudsz arról, hogy ez mennyire ártalmas hosszútávon? A mozgás tudom, hogy jó, de állítólag a szokványos felülés (főleg, ha rosszul csinálja az ember) akkor árt a gerincnek / hátnak. Erről mit gondolsz? Tudsz ajánlani valamit a témával kapcsolatban? :)

    Kicsit kapkodott volt a hozzászólás, mert sietnem kell, de remélem túl nagy hülyeségeket nem írtam. :)

Trackback URI | Hozzászólás RSS

Szólj Hozzá