Most értünk haza a Kocsonyafesztiválról. Hihetetlen tömeg volt, a rendezvény eléggé kinőtte magát. Ladánybene volt, abba hallgattunk bele, meg sétálni próbáltunk volna, de tényleg akkora volt a tömeg, hogy ez szinte lehetetlen volt. Még lépésről lépésre haladni is.

Azzal a szándékkal mentünk, hogy a vacsorát is itt költjük majd el, mondjuk Én nem szeretem a kocsonyát, de a főutcára befordulva már megcsapta az orromat a grillezett sültek és egyéb finomságok illata. Volt lepény 450-ért, meg tényleg mindenféle illatosnál illatosabb étel, viszont jó szokás szerint akkora sok kígyózott minden pavilon előtt, pedig rengeteg árus volt. Szerintem legalább fél órát kellett volna várni, hogy sorra kerüljünk.

Ami nagyon tetszett még az a békás sapka és egyéb accessories, igazodva a fesztivál jellegéhez. Mondjuk az a jó szokás meg volt azért, hogy az árusok, akik a megszokott jót árulták: törökméz, medvecukor, stb, stb eléggé fesztiválszerű áron dolgoztak. Így fizettünk 15 deka aszalt barackért 790 forintot.

Tehát a kajáról lemaradtunk, inkább a kedvenc hamburgeresem felé vettük az irányt, amit nem bánok, mert így végre debütálhat itt a blogon, a már-már legendás Hawaii Burger, ami olyan volt, mint Colombo felesége, mindenki tudta, hogy létezik, de még senki nem látta. Tehát premier van megint a blogon.

Gyilkos kombó, harapásért kiált

További képek a fotoblogon

Közvetlen link: Klikk

Updated

Megtisztelő.

Aki régóta olvassa a blogot tudja, micsoda harcaim voltak a galambokkal. A mi környékünkön a legelvetemültebb belvárosi gerilla deszantos egyedek edzik szárnyunkat. Tavaly mindennel próbálkoztam, Youtuberól ellesett lézertámadástól kezdve, seprűs atakkig, tényleg szinte minden be volt vetve. Csúfos vereség lett a vége.

A tél viszonylagos csendben, konfrontálódás nélkül telt. Most viszont, hogy jön a tavasz, újra kezdődik a csata. Ezúttal nem szeretnék alulmaradni. Első lépésben az idős lakóknak kéne tudtára adni, hogy a galambokat etetni tilos. Bár nem hinném, hogy bármelyikük is olvassa a blogom, tiltakozásul, egyféle protest akcióként elkészítettem a nálunk található tiltótábla manipulált mását. Ahogy én gondolom

A harc megnyeréséhez szükséges ötletek jöhetnek a kiadóba…

Ahogy most látható a tábla

Ahogy lennie kéne

Updated

Surfin ezzel a kiváló ötlettel állt elő: Klikk

Így hát én is készítettem egy újabb verziót. További pályaműveket várok a kiadóba!

Updated 2.

Újabb kép by Surfin Klikk

Updated 3. Folyamat ábra szintén by Surfin

Lou Reedről szól ez a bejegyzés, nehéz elkezdeni. Az első album, ami kezembe került, az egy leárazott album volt a Magic and Loss. Előtte csak halvány sejtéseim voltak, arról milyen lehet ez a zene.
Beraktam a nagy toronyba és dobtam egy hátast, mondjuk az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nagy szerencsém volt. Egyből az egyik legerősebb albummal kezdtem.

Ezen a lemezen minden egyes dal egy történetet mesél el. A Harry’s circumcision például azt, hogyan szabja át borotvával az arcát a fürdőszobában Harry végső elkeseredésében. Ilyen dolgokról énekel Lou Reed, illetve nem énekel, inkább beszél, mesél. Erős nagyvárosi impresszióról, elkeseredésről, korunk emberének elesettségét önti szövegbe, írja ki magából. ” Múlt este a 33. utcában láttam, ahogy egy busz elcsapott egy gyereket” Mindez fájdalmas zenei kísérettel, egyfajta bús, komor lelkiismeretként. Hogy meggyógyítsanak, meg kell, hogy öljenek (to cure you they must kill you) hangzik el egy másik dalban.

Lou Reed zenéje nagyon szerethető, vagy lehet közömbös. Most direkt nem írok itt olyan slágerekről mint a Perfect Day vagy a Walk on the wild side című dalok. Jim Morrison, David Bowie és Lou Reed. Beleillik a sorba, olyan a zenében, mint egy híres napilapban a gyászjelentés, elengedhetetlen.

Maga a rock and roll, a Bonó féle alakok nagyon szerettek volna a fent említett sorba tartozni. De ők a színes hiper szuper show elemeikkel csak a cirkuszt adták a népnek, míg Lou Reed a színházat, sötétben, illetve félhomályban, egy gitárral vagy egy zongora mögött.

Azon gondolkodom, hogy ezek a zenészek, akik lenyomtak 30 évet ebben a drogokkal és mindenféle képtelenséggel tarkított őrületben, turnékkal, mint entertainer, hogy a francba lehetnek még mindig a pályán. Egy Britney féle “sztárnak” pár év elég volt.. úgy látszik, tényleg van aki a rock and rollra született. If only, if only…

[youtube]http://youtube.com/watch?v=ZPrIulnAblk[/youtube]

Azon gondolodom egy ideje, hogy mi legyen a bloggal, még egy szavazás is lett volna, de elmaradt.
Tehát az a kérdés, hogy a grafikai dolgokat szívesen látjátok e itt, vagy új blogot neki? Túl sok? Túl kevés az ilyen bejegyzés? Kommentbe jöhetnek a vélemények.
Imádom az ilyen kis párperces tréfa rajzokat, mint ez a kézfej logo, engem szórakoztat. Úgyhogy én szívem szerint nem tenném egy külön blogba őket. Mit gondoltok erről?

Klikk: 1024×768

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=IIYJdZOvF9E[/youtube]