Februári filmek
2008-02-26
Goodbye Bafana
Dél-Afrikában az apartheid idején játszódik a film, Joseph Fiennes főszereplésével. A feketéket ekkoriban elnyomták elég rendesen, akik fegyveres vagy politikai ellenállást tanusítottak, esetleg robbantásokat követtek el, azokat a Robben szigetre szállították,itt volt börtönőr a főszereplő. Nelson Mandela életét lárhatjuk tulajdonképpen a börtönőre visszaemlékezései alapján, egészen a szabadulásig. Magávalragadó, végig izgalmas, sokak által ismeretlen világba nyerhet betekintést aki megnézi.

Felkavar a szél
A legjobban ez a film tetszett a most bemutatottak közül. Cillian Murphy (tudjátok a 28 nappal későbben is ő játszott) főszereplésével a huszas évek Írországát mutatja be, ahol ekkoriban dúlt a függetlenségi háború. Az IRA előtti időszak szerveződését, az angolok által alkalmazott terrort jeleníti meg a megrázó alkotás, amely nagyszerű kor dokumentum is egyben.

Piszkos románc
Ilyen erőtlen és gyenge filmet rég kezdtem el nézni. Christian Slater neve alapján nem ilyen jellegtelen filmre számítottam. A sztori elején egy Iraki veterán vergődését láthatjuk egy nyomornegyedben a csajával, képtelen beilleszkedni, a szomszédai kirabolják, alkalmi munkákból élnek a béka segge alatti szinten. Mígnem a gyűlölt szomszédhoz betérve egy leszámolás utáni szituációt talál, egy rakat pénzzel. Megszöknek, de a pénz gazdája üldözni kezdi őket. Harmatgyenge, kb. a feléig néztem.

Amerikai Gengszter
Nézhető közepesen izgalmas, valós eseményen alapuló drog sztori és bűnszervezet kiépülési bemutató. Korrekt a film, amit kapunk, bár néhol kifejezetten unalmasnak találtam, azért nézhető. A világot nem váltja meg, tehát inkább a Keresztapa trilógia huszadszor.

Kategória: Film
Trackback URI | Hozzászólás RSS






