Egy volt vietnámi veterán vadászik éppen, miközben pénzt talál, egy balul elsült drogüzlet hulláival együtt, ezután üldözőbe veszi őt a film negatív hőse, egy kibaszottul őrült és ebből adódóan rideg és vérprofi gyilkos. A színészi alakítása nagyszerű, ezt a szerepet erre a színészre szabták (a fenti képen megnézhetitek pszihózisban, közönyösen). A film a nyolcvanas években játszódik Texasban, komor képek, lassan révbeérő sztori, enyhe road movie fíling.

Kiválóan van megjelenítve a kissé szürreális történet, életszerű. A jó akciófilm ilyen, a történet úgy zajlik, mint maga az élet, nem rohan, lassan bontakozik ki, kiszámíthatatlan, a párbeszédek elementáris erejűek, még ha néhol csak odavetett szavak vagy félmondatok. Hollywoodi akciófilmekhez szokott nézők még talán unalmasnak is találhatják. Pedig nem az. Az utóbbi idők legjobb filmje, nem hiába volt nagy a várakozás. És azért abba is gondoljunk bele, micsoda mesteri tehetség kell ahhoz, hogy olyan akciófilmet készítsünk, ami nem hiper szuper ketyerékkel van tele és ami ebben a korszakban (80 as évek eleje) játszódik. Ez egy olyan film, amit ha 20 év múlva nézne vissza az ember, akkor is nagyon jónak tartana.

A serif (Tommy Lee Jones) párbeszédei, az általa mondott mondatok, pedig olyan erővel bírnak, bár csak hétköznapi dolgokról folynak, hogy az szinte hátborzongató. Az utolsó jelenetben mesélt rövid álom sokáig a fülünkben csenghet majd. Ezt a filmet látni kell, szigorúan angolul. Nagyszerű és elgondolkodtató. Mikor tudtuk utoljára ezt mondani egy akció krimire?