Biliárd sport

2007-11-27

Régóta készülök megírni ezt a bejegyzést. Sok tévhit van a biliárddal kapcsolatban, amit el kell oszlatni. Már régebbi bejegyzéseimből is kiderülhetett, hogy rendszeresen űzöm ezt a sportot, 2-3 éve tényleg komolyan, heti 3-4 edzés, gyakorlás stb. A sok tévhit egyike az, hogy a biliárd egy kocsmai sport. A laikus, hobbi játékos szemében a biliárd egy beitalozott, kocsmában ezresér’ hőzöngve a golyót lökdöső valaki. Ez egy elég nagy tévedés. A biliárd ugyanis mindig úri sport volt, szalonokban játszották. A másik rendszerben éppen ezért egyfajta- nem tiltott, viszont nem is ajánlott státusza volt.

Aztán jött a rendszerváltás, betettek huszassal működő gépeket kocsmákba, játéktermekbe- egyszóval nem olyan helyre, ahová ez a sport való. Ennek köszönhetően a biliárdozók nagy részének még mindig fogalma sincsen arról, hogyan is kell a játékot szabályosan játszani. Még mindig a fehér lemegy kétszer vagyok-egyébként speciálisan magyar -szabály szerint játszanak. Viszonylagos javulás az, hogy szinte minden nagyobb illetve közepesen nagyvárosban vannak plázák, amelyekben vannak jó asztalok és a környezet is megfelelő és ideálisnak mondható a gyakorláshoz. A legtöbb ilyen helyen minőségi Brunswick asztalok vannak.




Zoli parti közben.

Ennek ellenére sajnos a biliárd Magyarországon nem kap megfelelő figyelmet. A helyzet visszásságát jól mutatja, hogy Földes Vilmos kiváló versenyzőnk kilences játékban világbajnoki bronzérmes lett, erre kapott egy rövid és pontatlan cikket az Indexen, ahol ráadásul elírták a nevét, amit nem is igazán kommentálnék.

Nem nagyon tudom szemléltetni azzal, aki nem követi a nemzetközi versenyeket, hogy mekkora eredmény a vb harmadik hely. Talán annyi, hogy érdemes megnézni pár közvetítést sima pénzdíjas versenyekről a sport kettőn. A világon kb. félmillió igazolt versenyző-játékos van. Mindenki dícséri Talmát, mert nyert 125 köbcentiben, amivel nincs is semmi gond, csak olyankor, mikor egy ilyen elképesztő teljesítmény, mint a Földesé kap kb. 4 cikket, meg egy rövid riportot a Danubius rádión. Olyankor érzek elkeseredést.

A biliárd valójában egy elképesztő koncentrációt igénylő, komoly sport és fergeteges kikapcsolódás egyben. Ismerek egy idősebb külföldit, aki ha teheti, minden nap lemegy játszani és azt hangoztatja, hogy számára a stresszes munkanap után a játék-az, hogy koncentrál és ezzel kizár mindent-pihentetőbb, mint az alvás. Igaza van. A biliárd tényleg ilyen. Reméljük, hogy minél többen felismerik ezt. Ezen felül nem számít drága sportnak. Egy kezdők számára megfelelő dákót már 15-20 ezer forint körül lehet kapni. Egy tok kb. 5 ezer. Ahol én játszom az asztal bérlés óránként 750 Ft. Úgyhogy gyerekek, posztóra fel.

Kategória: Biliárd, Sport

21 Hozzászólás

  1. 1. Gergő 2007 nov 28 21:30

    A billiárd tényleg nem azt a helyet foglalja el ma Magyarországon, amit megérdemelne!!!

  2. 2. Stifolder 2007 nov 30 16:05

    Én vagy három éve nem billiárdoztam már, de gazdag lennék, milliárdos, tutira lenne billiárd asztalom a club helyiségben.
    Mondjuk egy kis whiskey-vel szivarral teljesen más feeling, mint egy Kőbányaival és egy Viceroy-al a szádban :) .

  3. 3. garamiz 2007 nov 30 18:25

    De azt ugye tudod, hogy a magyar biliárd élet központja Pécs? Földes Vili is ott lakik, meg ott van a legtöbb verseny, ilyesmi.

  4. 4. Stifolder 2007 dec 01 01:35

    Hööö! Azta! Szégyellem magam, nem tudtam :o !

  5. 5. gomes111 2008 jan 02 16:53

    Ha tudnátok segíteni meg köszönném!
    Szeretnék el kezdeni billiárdozni komolyan de sajna nem tudom hol lehetne Győrben találni valami klubot?
    Petya

  6. 6. garamiz 2008 jan 02 20:59

    Kedves gomes111 sajnos nem játszottam még Győrben, így nem tudok segíteni, viszont ajánlanám, hogy tedd fel a kérdést ebben a fórumban.
    És ha egy jó tanácsot adhatok, csak olyan helyre járj ahol Brunswick asztalok vannak, folyamatosan cserélik a posztót- egyszóval igényes. A plázákban lévő asztalok általában ilyenek.

  7. 7. zsolt 2008 jan 08 03:13

    sziasztok,én tenerifén élek,és a pool center costa adeje club tagja vagyok.kérdésem márciusban franciaországban juliusban galiciában versenyzünk,lesz ott valamelyik magyar klub?ha valaki tudja irjon,köszi,jo játékot

  8. 8. Sarkadi Árpád 2008 jan 09 18:31

    Sziasztok!

    Elolvastam a blogot és én is így érzek. Volt hogy úgy éreztem hogy hülyének néznek az ismerőseim miután megtudták hogy egyedül is szoktam játszani. Akkor Ezek szerint egy sakkozó is hülye mert maga ellen játszik amikor gyakorol. Mindenki szereti játszani de csak a kocsmákban, nincs meg a kultúrája. Baromi drága egy jó asztal, hely is kell neki a lakásban, de az angolok legcsóróbbjának is van a nappalijában egy snooker asztal mert ott évszázadok óta hozzátartozik az élethez. Ott az emberek szeretnek akkor is gondolkozni ha pihennek.
    Itthon elég a TV.

  9. 9. garamiz 2008 jan 09 20:01

    Árpád!
    Én is gyakran játszom egyedül és volt hogy rám is furán néztek emiatt. Sajnos szerintem itt sosem lesz olyan kultúrája a poolbiliárdnak, mint Angliában a Snookernek. Talán ha Vili megnyerné a következő Vb-t :-)

  10. 10. Gabeman 2008 márc 27 08:47

    Tiszteletem Zoltán!

    A neten keresgélve bukkantam a blogjára, ami nagyon tetszik. Nincs egyedül a biliárdért folytatott harcban – csak mocsok kevesen vagyunk. Jómagam a bácsalmási biliárd klubban tevékenykedem, ahonnan Vili pályafutása elindult, így én hallok még száz dolgot a magyar biliárd helyzetével kapcsolatban, ami elkeserítő dolog. Valahogy össze kéne fognunk, legalább interneten. Üdvözlet.

  11. 11. garamiz 2008 márc 27 14:44

    Üdv Gabeman!

    Örülök neki, hogy mások is így gondolják. A furcsa az, hogy alapjában véve rengetegen szeretik ezt a játékot, de csupán szórakozás szinten (amivel nincs is semmi gond) és nem lépnek tovább, néha havonta, kéthavonta elmennek baráti társasággal szórakozásképpen, ennyi.
    Itt nálunk sajnos kevés az asztal, lehangoló “adat” hogy snooker asztal például 1 db van a megyében (!)
    Olyan patinás klub, mint az Önöké pedig nincsen..
    Olyan klubot hiányolok nálunk, olyat képzelnék el, ahol lenne havi tagdíj (lehetne 10-15 ezer forint) ezért biztosítanának adott mennyiségű játékidőt, lenne a helyen vendéglátás..tehát egyfajta “Angol stílusú” klub rendszer hiányzik, törzsvendégekkel..mert ott aztán lenne biliárdélet..

  12. 12. Gabeman 2008 márc 29 01:32

    az emberek olyannyira messze állnak a komoly biliárdtól, hogy a mi “patinás” klubunkban gyakorlatilag nem képesek tagságot fizetni, pedig egy maximum havi 5000 forintról lenne szó, korlátlan játékidővel és havonta 1-2 országos versenyzési lehetőséggel.

    Zoltán! Nem tudom mennyire akadály a távolság, de szívesen meghívnám körülnézni a klubba egy hétvégére!

  13. 13. garamiz 2008 márc 29 12:09

    Köszönöm a meghívást, ha arrafelé járok biztos, hogy megejtek majd egy látogatást. Csak sajnos ritkán járok arra.

  14. 14. Sarkadi Árpád 2008 márc 29 16:20

    Sziasztok biliárd imádók!

    Lehet hogy Ti is tudtok róla de én nemrég találtam rá az IPT (International Pool Tour) oldalára ( http://www.internationalpooltour.com/EventVoting/ ),ahol szavazni lehet játékosokra, köztük a mi Földes Vilmosunkra (Vilire) is. Jó hír hogy az első helyen áll a szavazásban, de mögötte rögtön ott van Efren Reyes. Ha Vili nyerné meg a szavazást ő játszhatná a világ legjelentősebb biliárdversenyének következő meccsét. Szavazzatok Vilire!
    Öregbítsük a magyar biliárd hírnevét!!!!!!

  15. 15. garamiz 2008 márc 29 16:40

    Köszönöm Árpád, hogy beírta ide a linket, én már szavaztam és minden blogolvasót kérnék, hogy legyen szíves regisztrálni és szavazni Földes Vilire. Meg kell lennie ennek !!!

  16. 16. Gabeman 2008 márc 29 16:58

    és ne felejtsétek, 2szer szavazhattok!

  17. 17. melinda 2009 márc 05 09:55

    sziasztok én is imádok ilyet játcani és versenyen is voltam mint kezdő 5-dik lettem.örültem neki.

  18. 18. melinda 2009 márc 05 10:01

    ismerkedni is szereteek,hobbim a futás,szórakozás kosárlabda,hatvanban lakom és már elmennék innen.vannak tesóim és keresztlányom,fiam.amugy szerény vagyok,magányos,ha ideges vagyok akkor rohamaim vannak,de ha kikapcsol az agyam jól vagyok.20 éves leszek és nemtudom mitcsináljak ha egyedül leszek segítsetek.

  19. 19. melinda 2009 márc 05 10:04

    nemsokára futófesztiválon veszek részt és jólenne ha szorítanátok nekem.addigis minden jót és jó versenyzést.

  20. 20. charlie 2010 jan 02 12:58

    A Földes Vili Bajai születésű és a bácsalmási Árpás István tanította meg az alapokra! Bácsalmáson, talán még ma is megvan az a “dobogó”, amelyre egykor a kis Vili felállt, hogy felérje az asztalt….

  21. 21. charlie 2010 jan 02 13:43

    Bocs! Előbb írtam és csak utána olvastam a bejegyzéseket, amelyben látom, hogy a bácsalmási biliárd klub jeles képviselője már jelezte az én észrevételeimet…

    A távolság nem lehet akadály, hogy a Petőfi utcai klubot valaki meglátogassa. A nagy öregek közül, rendszeresen lejártak ‘Almásra: pl. Vörös István (Sopron), Kovács József (Zalaegerszeg), de a pesti klubok tagjai is, így Bányai Péter, vagy a SportTV-ben szakkommentátorként is közismert Kurucz László…, magáért a klub felszereltsége miatt és magáért az itt tapasztalt hangulatért…

    És akkor egy komolyabb vélemény a biliárdsportról: “A biliárd nem más, mint a tervezés magasiskolája. Nemcsak játék, hanem sokat ígérő sportművészet, melyhez egy sakkjátékosi elme és egy koncertzongorista keze szükséges” (Albert Einstein!)

Trackback URI | Hozzászólás RSS

Szólj Hozzá