Mióta van Internet, meg széles a sáv, nem maradt titok, gondoljunk csak az Irakban készült videókra, vagy az online megtekinthető lefejezős felvételekre. Pár éve egy olyan oldalra tévedtem, ahol motoros balesetek áldozatainak felkavaró fényképei voltak összegyűjtve, azok a képek amiket valószínűleg a helyszínelők készíthettek.

De ha mondjuk azt írja be valaki a google képkeresőbe, hogy wtc jumper, akkor sem biztos, hogy kellemes percek várnak rá a képek nézegetésével. Az van, hogy a világháló szinte mindent elbír. Mert itt megvan a lehetőség arra (jobb esetben), hogy egy oldalt, ha ott jelezve van az erőszakos tartalom, egyszerűen nem nyitunk meg.

Nem úgy a híradóban, emlékszem jó pár éve abból volt botrány, hogy valamelyik kábeltévé híradójában egy baleset helyszínét mutatták, valamint egy emberi szívet. Tehát a lehetőség megvan, de úgyis megnézzük ezeket a videókat, vagy legalábbis belekezdünk. Ilyen az emberi természet, kíváncsi. Látni akar.

Ezt most egyébként a japán fotóriporter meggyilkolásáról készült felvétel megjelenése kapcsán írom le. Semmi extra, távolról látni, ahogy egy ember meghal, rögzítette a kamera-legyint rá valószínűleg korunk internet felhasználója.

Belegondoltál abba, hogy pár év múlva nem marad olyan dolog, nem lesz olyan elképesztő videó, aminek hírértéke lesz? Egyfajta közömbös szemlélődés lesz inkább valószínűleg. Az van tehát, hogy lassan mindenről fellebben a fátyol, nem marad titok. A kérdés csak az, hogy valóban mindent tudni, látni akarunk e. Az effajta tudatlanság áldás vagy átok?