Idén hamar jött

2007-09-23

Nagyon hamar kapott el a kórság idén. Általában először úgy November környékén csap le rám a debla, most már szeptemberben megérkezett. A kórtörténet a következőképpen alakult. Csütörtök reggel arra keltem, hogy annyira fáj a torkom, mintha gilettet nyeltem volna. Leballagtam hát jó öreg életmentőmhöz, a gyógyszeres dobozban lévő Fishermans Friend cukorhoz.

Aki nem ismerné ezt a terméket, annak ajánlom, hogy szerezzen be pár csomaggal, mert ilyen esetekben ez a leghatásosabb. Régen ennek a cukorkának voltak azok az idióta, de mégis nagyszerű reklámjai a Music Tv-n.
Sajnos már egyre kevesebb helyen lehet kapni és amíg a többi agyonreklámozott csodaszer nálam szart sem ér, ebből 1-2 szem a legkeményebb torokfájást is elmulasztja. Úgyhogy végre egy termék, aminél nem csak marketingduma, hogy régen a norvég halászok használták meghüléskor, a recept azóta változatlan. Azért írtam bővebben, erről a cukorról, mert tényleg megérdemli a reklámot, nagyszerű.

Aztán kora délutánra már megindult a tüsszögés, végtagfájdalmak, hátbeszakadás, orrfúvás..nagyjából ugyanez megy azóta. Annyi különbséggel, hogy az orrom kisebesedett, a szám pedig kicserepesedett, mert alvás közben ugye, csak azon jött a levegő.

Tipp mazochistáknak: Mikor már két napja meg vagy fázva, érdemes kipróbálni, mennyire jó borotválkozni, úgy, hogy teljesen kicserepesedett a szád, mert nincs otthon labelló, így borotválkozás közben fel-felsérted a szád szélét. Egészem extrém versenyzőknek javasolt ezen kívül after shave használata is (lehetőleg minél magasabb alkohol tartalommal rendelkezőt) a minél nagyobb élvezet elérése érdekében.

Szóval ez volt a rövid betekintés a megfázásom (influenzám?) történetébe. Hope you enjoyed it. Nemsokára szavazás .

Elhagyott szoba (2007)

2007-09-18

Hogy lehet izgalmas filmet csinálni kis költségvetéssel, igazi húzónevek nélkül. Nem igazán befutott, tehát nem méregdrága gázsiért dolgozó színészekkel. Így, ahogy ezzel a filmmel csinálta Antal Nimród. Olvastam a filmről, mielőtt megnéztem, hogy jó-jó film, csak ez ilyen debütálás szerű dolog Hollywoodban, meg, hogy majd lesz jobb is. Egy kint viszonylag ismeretlen rendező nem válogathatott az elsővonalas top forgatókönyvekből, ezért a kicsit sablonos forgatókönyv. Aztán megnéztem a filmet és nem értem hol a gond.

A Vacancy egy nagyon jó, szinte végig izgalmas film. Mindig is úgy gondoltam, hogy meg kell becsülni az olyan triller vagy horror filmek készítőit, akik alacsony költségvetésből készítenek izgalmas, nagyszerű filmet (pl: The Blair Witch Project). Mert itt aztán a producerek nem panaszkodhattak a spec. effektek, meg a helyszínek, díszletek okozta grandiózus költségek miatt.

A film azért is kiváló alkotás, mert az ilyen viszonylag egyszerű, mondhatni banális mederben zajló történetet a legkönnyebb elrontani és a legnehezebb hitelesen megfilmesíteni, úgy hogy a néző tényleg érezzen egyfajta rettegést. Az ilyen filmeknél egyfajta egyensúlyozás ez. Emlészem a Halloween nemtudom hányadik részére, amit még moziban néztem meg és annyira untam, amint a gyilkos a késsel hadonászik, hogy már már arra gondoltam, hogy ezután a Pocahontas című Disneyre ültetem be hatszor azt, aki a filmet ajánlotta nekem…

Örömmel írom le tehát, hogy a film végig izgalmas, ki lett hozva ebből a sztoriból amit ki lehetett. Tudom, biztos vannak fanyalgók, hogy a sztori, meg hogy Psycho érzet van.. Nekem nagyon tetszett. Az idei év nagy meglepetése nálam ez a film. Mindent összevetve:

Mit látunk a képen?

2007-09-18

Janó kommentje és egy haverom hezitálása ösztökélt arra, hogy beposztoljam ide ezt a képet a fotoblogról. Tehát a kérdés: mit ábrázol a kép?

Teszteld az ügyességedet

2007-09-17

Most kaptam ez a linket. Az amerikai pilóták állítólag átlagosan 2 percig tudják játszani. Te meddig?
Indul az ügyesség contest.
TESZT

8 Hozzászólás »

Kategória: Web

A kút

2007-09-16

Ma is megvolt a napi sétám, bár csak rövidebb kb. 4 kilométer. Kellemes volt nagyon a kora őszi napsütésben sétálni, lépkedni a gesztenyék között. Kiskoromban mindig gyűjtöttük a gesztenyét, le lehetett adni és némi pénzt kaptunk érte, de élvezetből csináltuk, nem a mellékesért. Most is láttam gesztenyét gyűjtő gyereket.

Bementem a temetőbe is, vettem virágot a bejáratnál árulő idős hölgytől, aki meglepően jó áron adta a zöldet, drágábbra emlékeztem, majd lesz drágább biztosan november környékén. Miközben a virágtartó flakonokban vizet cseréltem újra eszembe jutott az a jó néhány évvel ezelőtti felismerés, ami éppen ilyen vízcsere közben ért, mikor kezdtem nőni. Meg kell említeni hozzá, hogy a kutat egy körülbelül méter magas beton gyűrű öleli körbe, meg belóg egy csap, amin a vizet lehet engedni.

Gyerekként, mikor mentem a vizet cserélni, mindig figyeltem nagyon, nehogy beleejtsem a flakonok valamelyikét, esetleg én essek bele, mert a kutat rendkívül mélynek képzeltem. Ha belenéztem, csak a sötét vizet láttam, semmi többet, még alacsony voltam, gyerek. Nem tudtam magasból lenézni a kútra, tisztán látni a vizet, az egész keresztmetszetet.

Aztán, ahogy egyre magasabb lettem egy idő után észrevettem a kút alját, ott volt a szemem előtt, az egész körülbelül 1 méter mély volt összesen, nem feneketlen mélység, ahogy gyerekként hittem. Elég lehangoló volt a felismerés. Így volt ez sok dologgal. Biztos mindenkinek volt már olyan, hogy régről emlékezett vissza egy helyre vagy bármire és mikor később viszontlátta már másnak tűnt, kisebbnek, egyszerűbbnek. Amerikai self training és positive thinking duma lenne, ha most leírnám, ecsetelgetném azt, hogy szinte minden dologgal így van ez, mint ebben a sztoriban, amitől tartunk, amitől esetleg rettegünk. Beesési szög volt csak, rossz beesési szög (15. ábra).

Egy kis keresőstat.

2007-09-16

Keresőszavak rangsora, amellyel ide találtak a látogatók az utóbbi időben:

zűrös kölykök 38
varbói szörny 37
firefox plugins 35
kidulthood 18
stifolder 17
varbó szörny 16
álomfejtés 14
Zuros kolykok 11
zűrös kölykök filmzene 10
wizard of war 9
kondi terem 9
garamiz 9
Kimbo Slice 8
kimbo 8
zoli 7
hal adás 7
buszos játék 6
wordpress admin theme 6
dinosaur jr 6
kidulthood film 6

Legutóbbi húsz (Last search terms):

garamiz, garamiz, iwiwről, iwiwről, firefox plugin, youtubeon, firefox plagin, kimbo, Zűrös kölykök, 51-es körzet film, garamiz, gofri képpel, ninja ruha, népsport blog, firefox nasa, firefox rss plugin, zoli, zűrös kölykök, surfin, garamiz blog

Csak gondoltam leírom ezt, tanulság nincs, azért a margóra illik odabiggyeszteni egy köszönömöt, a varbói szörnynek, hogy rejtéjes felbukkanásával hozzájárult ehhez a meglepő eredményhez. Ja és azt vettem észre, hogy a google zoli kulcsszóra 3.-nak adja a blogot. De miért csak harmadik :twisted: ?

3 Hozzászólás »

Kategória: Web

The Zodiac (2005)

2007-09-14


A félreértések elkerülése végett a bejegyzés a 2005-ben készült Alexander Bulkley féle Zodiákusról szól. Nagyon vártam már, hogy végre lehúzhassak egy filmet-meggárgyult ez a Zoli, hogy minden film tetszik neki? – kérdezhették a blog olvasói, mikor a legutóbbi filmes bejegyzéseket olvasták. Nem. Csak azok a filmek tényleg nem voltak rosszak.

A Zodiákusról sem mondanám azt, hogy csapnivaló, csak közepes. Az meg egy a hatvanas években játszódó krimitől édes kevés. Tegyük hozzá, hogy a film igaz történeten alapul. Bennem ez a film legvégén tudatosult, mikor már majdnem felkiáltottam, hogy egy filmnek nem lehet ennyire hihetetlenül rossz befejezést csinálni. De a befejezésről nem írok többet, mert akkor lelőném a (nem létező) poént.

A film sztorija egy sorozatgyilkos által elkövetett gyilkosságokat követi, nem túl sok izgalommal. Az a durva, hogy az izgalom, mindvégig pont azon a szinten marad a film folyamán, ahol még nem kapcsolod ki a filmet, de nem is szórakozol rajta.

A film bemutatja még a fiatal nyomozó életét, azt, hogyan teszi majdnem tönkre a családjuk életét a nyomozás a tettes után, illetve az erre fordított idő. Meg kell még említeni a kisfiút (a nyomozó fiát), aki végig olyan titokzatosan jár kel, meg nézelődik, bujkál a filmben, mintha iszonyat nagy titkok tudója lenne, már kezdtem is megrettenni, hogy ő oldja majd meg a rejtélyt egyfajta modern és boldog Walt Disney sztorivá alakítva a történet befejezését. De nem így történt, nem történt sehogy.

Közepes sztorik kedvelőinek kihagyhatatlan, mondhatni alap ez, a régebbi megfilmesítés. Többieknek csak kettes, must not see.