Napjaim
2007-08-29
Elég régen nem írtam személyes jellegű bejegyzést. Ennek több oka van . Az egyik az, hogy mostanában volt elég sok webes dolog, amiről úgy éreztem, hogy érdemes lehet írni. A másik pedig az örökzöld (kifogás?), hogy nem volt rá időm.
Rohanás közben persze azért akadtak olyan dolgok, amikről hirtelen bevillant, hogy érdemes lenne írni, de ezek rendre el is felejtődtek, tehát így nem is baj, hogy nem kaptak bejegyzést, felfoghatjuk ezt egyfajta szelektív kiválasztódásnak.
Annyi még, hogy a sidebarba kikerült a Blog Action Day logója, mert nagyon jó ötletnek találom a kezdeményezést és regisztráltam is még vagy 10 napja. A dolog lényege, hogy Október 15-én sok ezer blogban lesz ugyanaz a téma, a környezetünk. Mivel lelkes amatőr környezetvédő vagyok
, ezért én is regisztráltam és erről a témáról írok majd aznap. Remélem ti is, ha egyetértetek az ötlettel. Érdemes regisztrálni. Ha még olvasnál erről, klikk ide
A munkán kívül nem is nagyon történt velem mostanában semmi különös, csak a szokásos, mókuskerék, meg ilyenek. Igértem néhány Youtube videót is. Pl: a bob pályás felvételt, amit mindenképpen el fogok készíteni, voltunk is az óta többször száguldani, de vagy sötét volt vagy nem volt nálam a kamerám.
Ennek a videónak bizonyító ereje is lesz, mert sok bonyodalom volt a bobpálya körül, hogy balesetveszélyes, ilyesmi. Volt több sérült is. Ez egyébként szerintem marhaság, a pálya teljesen biztonságos, a legszigorúbb előírásoknak is megfelel, csak tudomásul kell venni, hogy ez egy sporteszköz. Tehát betartva a minimális szabályokat teljesen biztonságosan lehet használni a pályát.
Aki meg balfék az ne vegye igénybe. Meg tipikus sztori, hogy megveszed a jegyet, amiért cserébe száguldani akarsz, kegyetlenül, így nem fékezel, maxra tolod a kart. Előtted meg van egy olyan szívbajos ember, hogy szétfékezi az egész pályát, tehát már a második kanyarban beéred… Így feleslegesen fizetted be a pénzt, mert te is csak nézelődve, fékezve tudsz lejönni, meg az utánad érkezők is. Ez a leghatásosabb módja, hogy egy ember elrontsa mások szórakozását. Bobozni ugye nem kötelező.
Kategória: Hétköznapok
Trackback URI | Hozzászólás RSS






