Magyar Egyenlítői Köztársaság (Rep. d’ Hongrie Ecuatorial)

2007-07-17

Ti hogy bírjátok?

Smashing Pumpkins- Zeitgeist 2007

2007-07-15

Megjelent az új album, hat év után. Nagy visszatérésre számított itt mindenki aztán nem az lett a dologból. Pedig véleményem szerint az SP az egyik legjobb alternatív együttes, ami valaha létezett. Elég csak meghallgatni a korai lemezeket.
Azt utóbbi kettő már felejthető volt.

Mára csak a csapat fele maradt meg, 2 fő. Corgan, meg a túladagolása után ezek szerint mégis visszavett Jimmy Chamberlin, aki szóló karrierrel is próbálkozott az eltelt idő alatt kevés sikerrel, felejthető albummal.

Mindig is azt gondoltam, hogy az együttes ott követte el a hibát, hogy a zúzós hangzásvilágba hajlott. Egyre monotonabb albumokat csinált, az első albumok dallamos kellemesen szentimentális hangzásvilágához képest. Ez a lemez is túl zúzós, nem dallamos eléggé. Nem mondanám azt ki egyértelműen, hogy rossz az anyag (a legtöbb kritikában nagyon lehúzzák, van aki egyszerűen nullának titulálja ). Csak annyi, hogy hat év után 2007-ben nem ezt várná az ember, hanem valamit ami nagyot szól. Ennél jóval nagyobbat.

93-ban volt egy Sony walkmanom, nagyon menő volt, ahogy a kék tolldzseki zsebéből kifarolt a fülhallgató zsinorja és üvöltött a Siamese Dream. Az akkori cherub rockért, quietért és a mayonaise-ért kap négyest ez a lemez.

Update: Ez mekkora szám volt! És a klipp! Kell ennél meghatóbb love story?

[youtube]http://youtube.com/watch?v=EsZYqaSc4cU[/youtube]

Hullámtörők (The Guardian)

2007-07-15

Nem sok kedvem volt ehhez a filmhez, mert bár Kevin Costnert kedvelem (nekem a Waterworld is tetszett akkoriban, hiába volt nagy bukás) de ez a másik szereplő ez az Ashton Kutcher eléggé unszimpatikus nekem, mert még egy olyan műsorban is meglehetősen idétlen és bosszantó a túlspilázott majomkodása, mint a The Punk’d, ami ugye nem kis teljesítmény.

Ha már adódott rá lehetőség, gondoltam azért belekukkantok és nem bántam meg. Azért senki ne szarvasvadász szintű mélységekre számítson a filmmel kapcsolatban. A műfaj és az ilyen filmek összes műmájersége, a nagy hoolywoodi bajtársiasság, mind- mind megjelenik a filmben, viszon a film mégis érdekes és izgalmas.

A sztori a parti őrség mentőcsapatának életét, ezen belül a szuperhős Ben Randall mentésével kezdődik, ami persze katasztrófába torkollik. Randall, hogy felejtsen egy kiképzőközpontba megy pár hónapra újoncokat kiképezni. Itt bemutatják a kiképzést részletesen, szórakoztató. Ezután visszatér a bázisra, ahová magával viszi a szuper tehetséget Jake Fischert (Ashton Kutcher) akit eleinte ki nem állhat aztán meg mégis szeret. Természetesen a heroikus hollywoodi befejezés sem maradhat el.

Tehát minden megvan a filmben ami ebben a műfajban gáz, de visszafogottan, mondhatni ízlésesen tálalva, úgyhogy egész jó a film. Ami még pozitívum: nincs már meg benne a nagy amerikai hazafiság ami mostanában szinte minden ilyen filmben jelen volt nagy bajtársiassággal összekötött hazaszeretet (régebben meg büszkén száló amerikai sas) formájában és amitől rendszerint émelygés fog el bennünket (hazámémindentmegteszek-bármikobátranhalok effect), valamint a szerelmi szál is viszonylag gyenge, visszafogott a filmben.
Kevin Costnernek meg jólál ez a szótlan, szerény-hős faszagyerek szerep, de ezt már tudtuk. Egy négyest megérdemel .

Mesterséges meghatás

2007-07-13

Hihetetlen, egy gép hívott fel az imént. Most tettem le a telefont. Egy bájos kislányhang szólalt meg a telefonba, bemutatkozott. Azt mondta, hogy valamilyen alapítványtól hív. Utalni kellene neki pénzt. Persze a hangból, amit hallottam, egyből kapcsoltam, hogy egy gép hív. De magam előtt látom, ahogy egy kedves nagymama könnyekkel küszködve jegyzeteli a számlaszámot, ahová a pénzt utalni kell. A felénél (?) letettem a kagylót.
Nem kételkedem abban, hogy jó célt szolgál az ügy (bár volt már rá példa, hogy nem..). A megvalósítást viszont erősen tolakodónak, hatásvadásznak gondolom. Ha éhező gyermekeken akarok segíteni, nem a telefonba búgó bájos gyermekhangon megszólaló felvétel fog meggyőzni. Ez sem más, mint a politikusok, mikor felvételről telefonálgatnak választások előtt. Érdekes mostanában miért nem hívnak?! Nem jobbak ezek sem mint a 800-ért kókusz rudat oltó tarisznyások a főutcán. Tudom. Kórházra gyűjtenek…

Címkék:

Damoklész kardja típusú spam

2007-07-11

Egy ős spam fajtáról szól ez a bejegyzés. A legrégebbi típus. Hihetetlen, de már az internet megjelenése előtt terjedt levél formájában. Felfoghatatlan, hogy akadt olyan aki annyira babonás volt, hogy bélyeget vett és 5-10 db levelet (mikor mennyit kívánt az írás) megírt és továbbküldött.

Ezekben a levelekben általában az állt, hogy megkaptad ezt a levelet, elért téged is a sors. Tovább kell küldened x példányban, különben súlyos balszerencse ér, de ha tovább küldöd, nagy szerencsében lesz részed. Ezután a furmányos iromány gyakorlati példákkal biztosított arról, ez nem vicc. Leírta, hogy mi történt azokkal, akik nem küldték tovább. Ilyesmi példákkal operált:

Jack Barlow egy iowai faluban élt, mezőgazdasággal foglalkozott, megkapta a levelet, de nem küldte tovább, mert viccnek gondolta. Két héttel a levél kézbevétele után, mikor a kuroricás mellett közlekedett kombájnjával egy nagy követ látott meg maga előtt. Leszállt a járműről, lehajolt, hogy odébb gurítsa a követ, mire a kombájn valahogy beindult és feldolgozta Jacket.

Kathie Daves miután megkapta a levelet a kukába dobta, mondván ebből nem lehet baj. Aztán ahogy vitte ki a szemetet, másnap reggel, megbotlott és a baloldali őrlőfogával olyan szerencsétlenül harapta el a nyelvét, hogy a helyszínen elvérzett. Hehe.

Abból is kaptunk példát, hogy mi történt, mikor tovább lett küldve a levél, természetesen nagy lottó nyeremények, siker és fame követte a levél feladását.
Az ilyen típusú babonára alapozó spam-kör üzenetek terjednek a közösségi oldalakon, valamint e-mailben is, a mai napig.

Nem maradhatok ki én sem ebből. Tehát aki olvassa ezt a bejegyzést és nem kommentel valami szellemeset, vagy egy jó viccet akár, annak jövő hét kedden kibicsaklik a bokája! De lehet, hogy szerdán! hehe

Címkék:

5 Hozzászólás »

Kategória: Web

Hawaii Burger

2007-07-10

Ismét gasztro témakör. Most egy talán néhány olvasó előtt ismeretlen burger fajtát, valamint annak pofon egyszerű elkészítési módját mutatom be itt a blogon. Idősebbek is elkezdhetik.

Hozzávalók (ebben rejlik a titok) :
-1 db “buci” hamburger zsemle
-lapka sajt (szendvicsenként 1 db) mindegy, hogy milyen márka, de legjobb a natúr ízű
- salátalevél
- majonéz
- hamburgerhús
-sonka
-ananász konzerv (egész körszeletes verzió)

Elkészítés:

Kisütjük a hamburgerhúst
A bucit berakjuk a mikróba, fontos, hogy közepes, tehát ne a legerősebb fokozaton és max 10-20 másodpercre, mert ha túlmelegszik, veszít rugalmasságából, összeesik.
Ezután a behelyezési sorrend a következő (alulról felfelé): salátalevél, lapka sajt, sonka, hamburgerhús, ananász karika és a tetejére mehet a majonéz bőven.

A majonéz-sonka-ananász-lapkasajt kombó nagyon kellemes íz világot biztosít. Igazán ínyenceknek ajánlott az ananász konzervet hűtőbe rakni és hidegen illeszteni a szendvicsbe. Jó étvágyat hozzá.

Pownce meghívók

2007-07-10

Megérkezett a Pownce meghívóm, most próbálgatom a dolgot. Van 5 db meghívóm, ha valakinek szüksége van rá, dobjon kommentet. Nem kérek pénzt érte ;-) , van ahol pénzért árulják ( pl:Ebay )

9 Hozzászólás »

Kategória: Web