Ezt a bejegyzést lapra írom. Szokatlan. A lakásban a hőmérséklet szinte elviselhetetlen. A dolgozószobámban a legrosszabb a helyzet. Meg úgy általában a felső szinten. Tehát jelenleg a leghűvösebb sarki szobában fekszem és farkasszemet nézek a piacon vásárolt Crown márkájú ventilátorral.
Dolgozik becsülettel. Van dolga mostanában.
Érdekes ez a tollal írás. Mostanában, hogy már mindent számítógéppel csinálunk, elszoktam tőle. Még a kezem is belemacskásodik. Már csak jegyzetelget az ember tollal, mondatokat, félmondatokat.

Imádom a dinnyét, ez nálunk amolyan családi vonás. Déd apámék (apai ágon) Hevesről származnak. Minden hevesi szereti a dinnyét. Ott ez amolyan vallás féle. Az öregnek ott volt nagy földje, aztán jött az államosítás és elvették. Hevesalatkára költözött, ott is jókora földje volt, amit szintén megkurtítottak. Mikor megyünk le a sírjához, gyakran meglátogatjuk ezt a területet. Áll még ott egy romos ház, pár év és összedől. Gyönyörű környék. Csend, nyugalom. Meg kéne venni, visszavásárolni. Lehetne ott pihenni, meg ültetni, mondjuk fenyőt.

Szóval dinnyézés. Idén állítólag egy hónappal hamarabb kezdődik a “lőrincesedés”. Ugyhogy vegye, egye mindenki a dinnyét, aki szereti, amíg teheti (micsoda rím!) Régen emlékszem, a víkend házban mindig a pincében hűtöttük le a gigantikus gömböket. Akkoriban még volt a sima zöld színű is, mára a csíkos maradt.

Van előttem egy kép, ahogy nagyapámmal ülünk a teraszon és dinnyét eszünk, közben beszélgetünk. Ennek már jó húsz éve. Jó lenne megint ott ülni és beszélgetni. A dinnye lehetne az alibi.