Laja bácsi (innentől csak Lajabá) nagyon megkönnyebbült, mikor a lánya, Ildi kirepült otthonról, végre elkelt. Pedig egyszer már elköltözött otthonról, mikor összejött Csabival, a saját műhelye felett volt lakása Csabinak, autószerelő volt, de másfél év után szétmentek. Más ritmusban éltek. Lajabá majdnem 65 volt. Nyugdíjas. Túl a legszebb éveken.

Régen a gyárban dolgozott, ott állt az 1200 fokos kemence mellett. Mindenki felnézett rá, tisztelték az emberek, mert nehéz, veszélyes munkát végzett, a gyárban gyakran volt baleset, nem egyszer fordult elő, hogy melós esett a “kádba”. Lajabá megúszta, profi volt, meg nem ivott. Ugye ekkoriban az is fontos volt.

Hiányoztak neki ezek az évek, mert a gyárban rengeteg ember volt, volt közösség. Bár ő keményen melózott, azért akkoriban mindig jutott idő a haverkodásra is, más volt a munkamorál. Nagyszerű ebédszünetek voltak, volt, hogy csak szalonnázgattak, közben persze barátilag húzták egymást. Mindene megvolt, nem panaszkodhatott. Visszasírta a régmúltat, bár sosem volt párttag, az ezzel járó előnyöket nem élvezte soha. Nem akart így tartozni sehova, főnöke fírolására sem lépett be soha, halogatta a dolgot, aztán elfelejtődött a dolog, vagy már nem szóltak többet neki.

Hiába magyarázták neki később, hogy annak, hogy akkor ők így élhettek az volt az ára, hogy eladósodott az ország, ez egyszerűen nem érdekelte, nem akarta megérteni. Mikro érdekeket tartott csak szem előtt.
Akkoriban minden évben el tudtak menni Balatonra, mert a szakszervezetis jó ismerőse volt. Fillérekért tudtak két hetet lenn tölteni, jó hangulatban, teljes ellátással. Az udvaron még lengőteke is volt.

Jutott pénz mindenre, nyugodtan éltek. Mióta az új világ volt nem tudott elmenni nyaralni, sehova. Még egy átkozott hosszú hétvégére sem. Mindig azt hajtogatta, hogy minek neki világútlevél ha nincsen pénze utazni sehova, meg , hogy semmire nem megy vele, ha tele vannak a boltok, mikor nincs pénze semmire.

Hétfő este van éppen, Lajabá Frei Tamás műsorát nézi a tévében, ami nagyon gazdag sikeres emberekről szól. Hajókat mutogatnak, nagy, gigantikus hajótesteket, meg egy peckesen sétálgató elegáns riportert, aki pénzről, vagyonról beszél, miközben suhanva vág át a Rodeo Driveon, amiről három perc alatt négyszer mondja el, hogy a világ legdrágább bevásárló utcája. Nem árt az ismétlés. Hihetetlen számokat, összegeket sorol.. Körülbelül 15 perc telik el, mire oda jut, hogy kikapcsolja a tévét, nem várja meg a reklámblokkot, majd a kutyára néz. Imádja ezt az aranyos zsemleszínű kutyát. Leakasztja a pórázt és elindulnak lefelé. Lent negyedóra séta után a helyi “kultúr központ” -a Szivattyú felé veszi az irányt. Buksi tudja, hogy mi fog következni, ezért szófogadóan megy a bejárat melletti oszlop felé, hogy a gazdája a póráz végét rögzíteni tudja. Megsimogatja még és elindul befele, nagyon jó hideg és olcsó a fröccs bent. Hosszúlépés.