Víkendház, fűnyírás, zuhanás, ilyesmi

2007-06-21

A mai nap jól sikerült, az időzítésé volt a főszerep. Kezdődött azzal, hogy tegnap elterveztem, hogy reggel 6-kor fogok kelni, mert tudtam, hogy füvet kell nyírni a víkendház portáján. A fűnyírással nem is volna gond, de mára mondták a legnagyobb meleget, 37 fok, hőségriadó stb. A garantált hőgutát szerettem volna megelőzni a korai kezdéssel.
Ehhez képest sikerült felkelnem reggel 9-kor.. Hát persze, hogy 10 óra után a legnagyobb napsütésben, hőségben kezdtem bele a fűnyírásba. Gondoltam, hogy felszerelem a videókamerát a fűnyíró elejére és a Youtubera publikálok egy fűnyíró homevideót. Olyan még úgysem nagyon készült, de végül nem csináltam meg a felvételt. Sajnos előtte, utána fotókkal sem szolgálhatok. Röpke négy és fél óra alatt végeztem is a munkával, ez alatt igencsak elfáradtam és leégett a hátam.
Ja majd elfelejtettem, miközben körbejártam a portát a szomszédban egy bokron fennakadt fácántetemre bukkantam. Elég felkavaró volt, ha ennek ellenére látni akarja valaki, az megtekintheti a cenzúrázott változatot itt. Erős idegzetűek pedig az eredeti felvételért klikkelhetnek ide.
Elég természetellenes pozíciót vett fel szerencsétlen, ahogy a gallyak közé esett. Vajon mi okozhatta a vesztét.
Ezután jött a nap kellemes része este 7-től grill parti, hússütés a barátokkal. Pont kitartott a jó idő este 10-ig, mikor már pakoltunk be, indultunk hazafelé, akkor kezdődött el a villámlás. Elmondható tehát, hogy amilyen pocsék volt a nap elején az időzítés, olyan jó lett a nap végére. Mindent összevetve egy tartalmas nyári napon vagyok túl.

Kategória: Hétköznapok

2 Hozzászólás

  1. 1. Rommel 2007 jún 22 19:25

    A fenébe is, azok a kaják a grillrácson rohadt jól néznek ki.

  2. 2. garamiz 2007 jún 22 20:51

    És finomak is voltak :-P

Trackback URI | Hozzászólás RSS

Szólj Hozzá