Még mindig gasztro témakör. Olyan termékekről szól ez a bejegyzés, amelyek az átkosban alig beszerezhetőek, elérhetetlenek voltak. Vizsgáljuk meg, mi lett velük, hogy alakult a karrierjük.

Banán:
Akkor: Ki nem ismerné, tudná a banán történetét. A fiatalabb olvasók kedvéért írom csak le, hogy a banán a nyolcvanas években preferáltabb vágya volt az ország lakóinak, mint a világútlevél. Szinte lehetetlen volt beszerezni, aki pedig hozzájutott, az nagyon magasra, a hűtő tetejére helyezte, hogy kissebb legyen a kísértés. Gátlástalanabb diákok mindig uzsonnaszünetben húzták elő az ozsonnás szatyorból, szép lassan hámozták és fogyasztották el mindenki szeme láttára, persze hogy utálta mindenki őket. Élénkebb fantáziájú kisdiákok még a rajzfilmben látott banános elcsúszós jelenetet is kipróbálták, hogy vajon igaz e a legenda. Aztán az iskola folyosóján fekve, elégedetten nyugtázták, hogy igaz.

Most: Hát, sajnos azt kell mondanom, hogy igaz az ősi mondás, a tiltott gyümölcsről. Még igazabb az, hogy mindig az kell az embernek ami nincs vagy amit nem kaphat meg. Most, lehetne enni bármennyit, már nem kell. Alig, szinte csak pár havonta eszek banánt, ha már nagyon ehetnékem van. Oda a legenda.

Dobozos Kóla:
Akkor: Mikor nem lehetett kapni, az arannyal egyenértékű volt. Dolláros boltokban árulták. (Igen, akkor ilyen is volt, tele olyan csokikkal, meg kvarc játékokkal, amelyekről mindenki álmodott. Havernak volt hárompályás king-kongos. De a legmenőbb a westernes lövöldözős volt)
Akinek rokonai kijutottak külföldre, biztos hogy hoztak dobozos kólát. Számoltuk, hogy még van öt fantám, hét szevenapom, meg nyolc pepszim. Mondjuk ki, azt is, ami már valószínűleg elég viccesen hangzik. Mikor elfogyott, utántöltöttük, hehe. Olyan jó volt dobozból inni. Különös és felemelő érzés. Gyönyörű tornyok készültek ekkoriban szekrények tetején üres dobozokból. Jópár évvel később tök jól mutatott mellettük az amerikai rendszámtábla.

Most: Nagy túlélő. Még most is szivesen iszok dobozos üdítőt. Azt azért nem mondanám, hogy preferálom a palackozott termékekkel szemben. De akkor is túlélőnek tekinthető.

Macskanyelv:
Akkor: Nagyon nagydolog volt, különleges. A sima tejcsokoládés változat is nagy népszerűségnek örvendett, de az igazi a fehér csokis verzió volt. Fehér csoki 84′-ben- egek…mars utazás. A macskanyelvhez fűződik egy kis történet, egy osztálytársról, akinek a nagymamája úszás után mikor jött érte mindig hozott, fehér csokisat! Ő meg még ott maradt falatozni. Azt hiszem nem kell ecsetelnem, hogy ezután az iskolában tisztasági csomaggal felszerelkezett diákhordák támadtak rá, rajtaütésszerűen. WC-re a legritkább esetekben merészkedett csupán. Hehehe.

Most: Mára nagyon lecsúszott. Bár néha itt-ott még felbukkan, nem sok esélye van. Pár éve vettem és kárörvendően, mosolyogva konstatáltam, hogy mára olyan szar íze lett, hogy bármelyik 70 forint alatti noname csoki télapó vagy rózsás, szekfűs fedeles, háromszázötvenes desszert kenterbeveri.

folytatódik…Turbo rágó, stb.