nemértem

2007-04-25

A most megjelent nemszeretem oldalról szól a mai bejegyzés. Nagyon meglepett ez az oldal, mert nem igazán értem, mi a lényege. Megpróbálom összegezni itt. Tehát van az oldal, regisztrál a felhasználó és beírja, hogy kit nem szeret és indokolja is. Emellett még tud szavazni azokra az emberekre, akiket nem szeret. Mikor először léptem az oldalra, megdöbbentem.
Általában az tapasztalható, hogy úgy indítanak útjára egy webkettes alkalmazást, olyan tervvel, hogy az a felhasználók javát eredményezze, egyfajta “előrelépést”. Mert lehet szidni az Iwiwet, de azért vannak előnyei is az ingyenes szolgáltatásnak, amit nyújt, amellett, hogy lassú, meg azt figyelmen kívül hagyva, hogy az utóbbi időben már művelődési házak, meg benzinkutak jelölnek ismerősnek…

Ezt az egyfajta pozitív értelemmel ellátott tartalom szolgáltatást nem látom a nemszeretem oldalnál, meg azt, hogy mi célt szolgál tulajdonképpen. Mi a dolog lényege? Mert így pár hónap múlva lesz rengeteg felhasználó (ebben nem kételkedem) és sok ember a listán, pontokkal és majd együtt nemszeretik őket? Vagy megbeszélik, hogy: “Phú te ezt én mennyire nem szeretem” – “Ne mond, Én se!” Vagy még talán arra lesz jó, hogy a kis 16 éves felhasználó fellép és megírja, hogy milyen szemét volt a biológia tanár, mert dolgozatot íratott a csalánozókból…meg, hogy mennyire nem szereti a nóthenkszt.

Eszembe sem jutott regisztrálni, de ha valaki esetleg regisztrált, írja meg kommentben, miért tette. Az oldal ismertetőjében az áll, hogy lehet böngészni a közellenségeket, fel lehet vinni mindenkit akit ki nem állhatunk, lehet kommunikálni az ismerőseinkkel, akikkel a rosszindulat és az utálat köt össze. Fenomenális! Sajnos el tudom képzelni, hogy pont egy ilyen oldalra van szükségünk. Hiszen nincsen így sem elég troll, elég gyűlölködő arctalan ember az interneten. Nem elég gyűlölködés, van már így is az emberek között?

Mert ha mondjuk egy olyan alkalmazás lenne, hogy akit nem szeretünk, annak feltölthetjük a fényképét és egy flash játék keretében célba lőhetünk rá, esetleg dartsot dobálhatunk a képébe, akkor még fel lehetne fogni a dolgot egyfajta stresszoldó, stressz levezető szolgáltatásnak, gyűlölet terápiának. De így semmiféleképpen. Így maximum szimpla gyűlölet webkettő.

Valamint az sem igazán világos, hogyan lehet az, hogy, úgy tűnik, nem csak közéleti személyiségek szerepelnek majd az oldalon. Bárkit fel lehet vinni, ahogy nézem fényképpel, akit nem szeret a felhasználó. Így azért már egész más a történet. Inkább szerintem egy olyan oldalt kellett volna csinálni, hogy kit, miért szeretnek a felhasználók. Egész jó kis fan clubokat eredményezett volna, a fiatalok odavannak az ilyenért. Szerintem sokkal értelmesebb, emberibb oldalt jött volna létre volna ebből az ötletből, ha egy “szeretem oldalt” hoznak létre.

2 Hozzászólás »

Kategória: Web

RSS olvasóm tartalma

2007-04-24

Már régóta terveztem egy ilyen bejegyzést. Megosztom blogom kedves olvasóival, az RSS olvasóm tartalmát, illetve az általam befeedelt oldalakat, a teljesség igénye nélkül. Remélem mindenki talál benne, számára új, érdekes oldalt. Szerintem mind érdekes. Íme hát, őket olvasom:

A List Apart A Pil of Dog Bones Rommel Black Rainbow BPCITY Ceprix Conception Cloneshit Designbit Drupal domainabc Doransky Dragan’s Blog E-kommersz 20y ekonomista gaba infoeco Alleycat KeresőBlog Keresőmarketing Kispad kobak Kétéltű Világa Larissa Meek Lifehacker Mediq Nfol Online 2.0 Pairg PicaBlog plastik media Poll-r Blog SipiBlog Spin Doctor StifolderBlog Subba Surfin’ Blog sxblog The JavaScript Weblog Urban Legends user Varánusz Bácsi MINER Web Webisztán KKV Marketing Blog WordPress Magyarország Xaxofon user Yummie zahar

Ajánljatok ti is pár jó oldalt, ha van kedvetek.

7 Hozzászólás »

Kategória: Web

Egy eltévedt szerelmes levél

2007-04-22

Érdekes e-mailt kaptam Nyikitától. A levelet a hotmail spam szűrője nem engedte át, nem úgy mint a Gmailé Mike barátunkét legutóbb. Tehát a levél a junk mail folderben landolt. A levél címe Szeretlek, angolul íródott. Arról szól, hogy Nyikita szerelmes, úgy tűnik a választása rám esett. A szerelemért harcol, ezért írt nekem levelet. Továbbá mellékelt nekem egy webcímet is amit meg kellene nyitnom.. Ehelyett, itt a blogban válaszolok Nyikitának meglepő viszont kétségtelenül őszinte szerelmes levelére.

Kedves Nyikita!

Jól esik, hogy rám gondoltál, mikor ezt a szerelmes levelet írtad. Bár nem ismerlek, de biztos vagyok abban, hogy te valóban a szerelemért harcolsz. Továbbá abban is hiszek, hogy miközben nekem küldted ezt a kedves levelet, Barry White Love Album című kiadványát hallgattad, dúdolásztad magadban átszellemülten. Viszont el kell, hogy keserítselek. Négy éve kapcsolatban élek, menyasszonyom van. De ne keseredj el, biztos vagyok benne, hogy egyszer neked is sikerül meglelned a boldogságot! Ez ezer százalék, legalábbis a hozzáállásoddal nincsen baj, félénk és visszahúzódó sem vagy. Leveleket küldessz szét, bátran harcolsz a szerelemért. Egy olyan világban élünk, mikor mindenki próbálja eltitkolni az érzéseit, nehogy gyengének tünjön. Te pedig küldöd ezt az őszinte levelet. Nagyon becsüllek érte, remélem sikerrel jársz.

Címkék:

Jön az új világ

2007-04-21

Jön az új világ, hamarosan itt lesz. Titokzatos, ugye? Izguljon mindenki. Többet most nem írhatok erről. Hamarosan minden kiderül. Pssszt.

A torkon lőtt lány

2007-04-20

Nehéz lehet manapság a fluffereknek, régen még sima filmekhez is hívták őket. Manapság már csak a csoportos, gang-bang bulikhoz kellenek. Hogy múlik el a világ dicsősége. Ez most arról jutott eszembe, hogy nemrégen egy tartalmas, a flufferek munkáját taglaló topikra akadtam az Indexen. Magasröptű egy topic, érdemes végigolvasni. Kedvencem az egyik hozzászólásban található megnevezés, ez ihlette a bejegyzés címét: “a torkon lőtt lány”

Lehetsz web DJ

2007-04-18

Na egy kis kedvjavító. Mindig is DJ szerettél volna lenni, de nem jött össze? Most lehetsz web DJ. Klikk ide

EB és az éhező koldusok hada

2007-04-18

Nem hiszem el, itt ülök a tv előtt és nem tudom feldolgozni ami történt. Ukrajna és Lengyelország nyerte az Eb rendezési jogát. Megint elhittük, hogy sikerülhet és elbuktunk, megint. De a döntést tényleg nem értem. Ukrajna nem rendezhet Eb-t. Jártam már többször Ukrajnában.

Mesélhetnék rengeteg sztorit az útlevélbe csúsztatott kétszázasoktól, ami a határátkelést lehetővé tette, a koldusokig, akik egyszerűen nem hagyják élni az embert. Esetleg a kiváló infrastruktúráról, például az utakról, amelyek sehol nincsenek felfestve és 40 méterenként tankcsapda méretű kátyúk ékteleknednek rajtuk. Azokhoz az utakhoz képest a Hevesalatkai kerülőút is Hungaroring.

Ungváron voltunk, ahol 35 fokos melegben egy kültéri piacon beton asztalokról árulták a húst. A legelegánsabb boltba mentünk be hát, de ott is kókuszos tekercsnek néztem a párizsit, annyi légy hemzsegett rajta. Vagy a korrupt rendőrről, aki ha megállít, akkor biztos, hogy talál okot, hogy lehuzzon 100 euróval. Ja meg a tanárokról és orvosokról, akik csillárban kapják a fizetésüket és nem ritkán kapálni járnak át hozzánk.

Ilyen ország rendez Eb-t helyettünk, mert az Olaszokat még megértettem volna. De Ukrajnának legalább 50-70 év lemaradása van tőlünk. Úgyhogy csak gratulálok a döntéshez, remélem akik hozták azokat szétlopják majd, mikor átlépik az Ukrán határt. Hihetetlen.

Ui: Ami a legjobban fáj, hogy most majd jön a sok szakértő, meg kárörvendő megmondóember, az Indexen, meg más oldalakon, fórumokban. Hogy ők már előre tudták ezt, ők már előre megmondták, ezért nem is foglalkoztak vele. Ezt mondják majd, sokan, kárörvendő mosollyal. Mintha az, hogy le se szarják a dolgot, az megkönnyítené az ilyen kudarcokat.