Szavazás

2007-03-13

# Résztveszek egynéhány tömegrendezvényen (18%)
# Kirándulni megyek (36%)
# Fotel forradalmár vagyok, a tévé elõtt tüntetek (18%)
# Még nem tudom (27%)

Költözünk

2007-03-12

Nagy nap ez a mai számomra, megvolt az új lakásunk átadása. Végre! Nagyon vártuk már ezt a pillanatot, költözhetünk. Nem semmi érzés ez, határtalan boldogság, tudja ezt mindenki aki új lakásba költözik. A lakás új építésű, 84 négyzetméteres, gyönyörű tágas nappalival, nagy terasszal. Rögtön a délelőtti átadás után mentünk vásárolni, tisztítószereket, mindent ami kell. Sietni kell a takarítással, mert szerdán hozzák az ülőgarnitúrát. Hétvégén pedig bútorpakolás, jönnek az új bútorok. Sűrű időszak következik, pedig sok munka volna, de most ez az első. Édes teher.
Ui: lesz majd képes beszámoló :-)

Pillanatok

2007-03-9

Villamos gázolt tegnap. Állítólag alászorult a szenvedő alany. Beszéltek hozzá, szóval tartották, amig nem jöttek a mentők és a műszaki csapat, hogy kiszabadítsa. Szerencsére nem láttam, nem voltam ott, csak mesélték. A villamosvezető sírt, sokkot kapott. Hogyan történnek meg ezek a dolgok? Tényleg meg lehetnek írva előre. Ezen gondolkodom. Mert ki ne lett volna már majdnem hasonló nagyon meleg helyzetben?

Én voltam jó néhányszor. Egyszer kisgyerek koromban nagymamámékhoz mentünk, eszetlenül kirohantam egy kocsi elé, satufék. Később egy busz elől ugrottam vissza a járdára az utolsó pillanatban. De a legmelegebb egy mozgó vonatra történő felugrásom volt a Déliben.

A kalaúz hölgy látta az esetet és kétségbeesve mondta, hogy igérjem meg, hogy többet nem csinálok ilyet. Sokan megússzák ezeket a helyzeteket, mások nem, pillanatnyi kihagyás határozhat meg egy sorsot, a további életet. Tragédia.

Tavaszi teendők (végre!)

2007-03-7

Itt a tavasz, végre kellemesen süt a nap, holnap úgy tervezem, hogy délután kimegyek a víkendházba és megkezdődik a tavasziasítás (sic! – ilyen szó miért nem használatos, ha a téliesítés igen). Végre!

Már nagyon vártam a jó szalonnasütéseket. Első mozzanat a filagóriát borító védőfólia eltávolítása lesz, ami minden télen felkerül és eddig segített is a kiváló szerkezetnek, átvészelni a telet. Ezután lesz rendezkedés a portán, plusz a kiskertem helyzetének áttekintése. Itthon már különböző adalékokkal felturbózva el lettek ültetve a magok, alakulnak, lassan bevetésre, illetve beültetésre készek.

Sok teendő lesz, egyébként tervezem, hogy amolyan belvárosi Bálint gazdaként írok itt a blogban a telken végzett munkáról, legyen az ültetés, fűnyírás vagy kocsimosás. A víkendházat nagyapámtól örököltük, kiváló helyen, gyönyörű környezetben található, olyan helyen, ahol tavaly, mikor átdolgozott éjszakák után, mentem ki aludni, mert mondjuk munkások törték a betont kora reggeltől a házunk előtt, a fenyőfán vígan falatozó mókus fogadott több alkalommal is. Még fáradtan is hosszú perceken keresztül bámultam, ahogy lakmározott. Vajon még mindig arrefelé héderel ?

Beck: The information (2006)

2007-03-3

Három év és nagy várakozás előzte meg a lemezt, mondjuk nem az én részemről. Ezzel a zenével valahogy sohasem tudtam teljesen azonosulni.

Miközben a Rolling Stone meg a NME csontig nyalt, hogy micsoda megújulás minden soron következő albumnál, meg micsoda kísérleti zene, én sohasem értettem, hogy ebben mit lehet szeretni, hogyan lehet sikeres.

Vegyük végig a karriert: 1994-ben berobbanás a Looser című számmal, hihetetlen siker, hónapokig első hely a slágerlistákon. De az album ( Mellow Gold ) egész egyszerűen pocsék, semmi átütő erő, jelentéktelen dalok. Innentől kezdve nem tudok egy Beck nótát sem említeni az agyon játszott Devil’s haircut című dalon kívül, ami tetszett volna. Na jó talán a Mutations (1998) nem volt olyan rossz. Mikor hallottam, meg olvastam, hogy ajnározzák azt gondoltam, hogy talán “több hallgatásos” zene és nem kapott elég időt tőlem. Na ilyen előjelekkel kezdtem hallgatni a legutóbbi lemezt.

Tetszik, ellentmondásos véleményeket olvastam külföldi oldalakon, hogy mérföldkő, meg eddigi legjobb lemez, gondoltam, hogy a szokásos ajnározás megint. Voltak akik meg a megújulást hiányolták ezúttal, hogy a csávó már képtelen rá, le lehet írni. Az a helyzet, hogy ezt most tényleg elég ütős. Először a Strange Apparition című számot kezdtem hallgatni, beleválasztottam, ez a kedvencem azóta is. De legalább 5-6 egész jó dal van az albumon és a többi is hallgatható. Középtempós dalok, fülbemászó groove, egyes daloknál szinte gospeles hatás. Érdemes meghallgatni ez a végkövetkeztetés, de az is, hogy Beckből se lesz az a hatalmas félisten, meg korszakos zeneszerző (!) akinek nagyon sokáig titulálták.

51-es körzet (Groom Lake) II.

2007-03-2

Az előző bejegyzés folytatása… Mindenesetre furcsának tartom, hogy senki nem mond semmi konkrétat erről a helyről. Hiszen gondoljunk bele, egy ekkora bázison ezrek dolgoznak és vagy valami nagyon szigorú titoktartási eljárást dolgoztak ki, vagy az idegenek tényleg leszívják a kipenderített alkalmazottak agyát mielőtt elküldik őket. Így legalább nem kell végkielégítést fizetniük, hehe.
Azon gondolkodtam el, a műsortól függetlenül a közelmúltban, hogy mi lett a nagy ufómizériával az utóbbi években. Mert régen rendre bukkantak fel a hírek az elrablásokról, mára meg már egy Fókusz szintű műsor sem tud egy eseményt, észlelést sem közzétenni, nem értem mi lehet, a gaponakörök helyére is plázák épültek?!
Ha jobban beleondolok, ennek három oka lehet. Az egyik az, hogy mára lecsengett az egész ufóláz, mivel ez is a rendszerváltás után kezdődött el, lehet, hogy már kimúlt, eltünk az amerikai hot-doggal és a többi rendszerváltás utáni hájppal együtt. A második eshetőség, hogy a híralkotók rájöttek, hogy az emberek már nem paráznak az idegenektől, mivel kissebb gondjuk is nagyobb annál, “vigyenek csak el, legalább nem kell befizetnem a gázt” alapon érdektelenné, immunissá váltak.
A harmadik eshetőség pedig az, hogy mindenkit aki hitt bennük és a hírüket terjesztette elraboltak hehe.

Utószó: A blog fejléc megváltozott, de az nem UFO észlelést ábrázol, hanem a holdat. Semmi köze az utóbbi két bejegyzéshez. Továbbra sem ez lesz az UFO hívők honlapja, mert én továbbra is úgy gondolom, hogy a különböző felvételeken látszó repülő tárgyak inkább ábrázolnak erős ledel felszerelt discman-t mint Ufót :-)

Címkék:

51-es körzet (Groom Lake) I.

2007-03-2

Érdekes műsor volt tegnap a Spektrumon a hírhedt 51-es körzetről, bár sok új dolgot nem tudott meg az ember, csak azt, hogy a terület valóban létezik. Aki nem hallott róla: az 51-es körzet az USA-ban Nevada államban található, elvileg egy titkos, a kormány által létrehozott repülőbázis. A hely egy völgyben fekszik és annyira titkos, hogy szigorúan tilos a megközelítése, mind földön, mind a levegőben. Ennél több nem is kell az UFO hívők és összeesküvés-elmélet gyártók tömegeinek, ez a hely kedvencük, rengeteg történet kering itt tapasztalt eltűnésekről és ufo észlelésekről. Ezen kívül az X-Akták-ban és a Függetlenség Napja című mozifilmben is megjelenik a bázis.

Bizonyos elméletek szerint a terület alatt gigantikus méretű föld alatti bunger található, ahol a következők folyhatnak: eddig lezuhant földönkívüli űrhajók és utasaik vizsgálata, egy háttérből manipuláló világkormány műkösése, titkos tárgyalások a földönkívüliekkel, stb, stb.

A neten rengeteg fénykép és videó található, amely állítólag a körzet légterében készült és repülő tárgyak, különös fények láthatóak rajta, az ufóhívők szerint gondolom éppen a földi meetingekre érkező és onnak távozó földönkívüliek csekkolnak be ezeken a felvételeken.

A tegnapi műsor érdekes volt, két öreg, megszállott és fanatikus kutató és két másik társuk próbált fényt deríteni a körzetben folyó munka mibenlétére. A két öreg helyszíni megfigyeléssel, két társuk pedig a körzettől 85 mérföldre található Las Vegasban próbált szerencsét. A taktikájuk arra alapult, hogy követik a jelölés nélküli gépekről leszálló embereket, ( ezekkel a jelöletlen gépekkel szállítják a titkos objektumhoz dolgozni Vegasból az embereket ) és megpróbálják szóra bírni őket. Ez nem igazán sikerült, annyi történt még, hogy egy állítólagos volt alkalmazottal tudtak beszélni, aki nagyvonalakban beszélt a bázison belüli zsarnokságról valamint titokzatos eltünésekről, de semmi konkrét dolgot nem említett… még folytatódik …
Videó: Az UFO Tv műsora a bázisról

Címkék: