A Kispad mai bejegyzése próbálja pontokba szedni, hogy mi az előnye annak, ha valaki úgy dönt, hogy külföldön folytatja, kimegy dolgozni. Régóta terveztem egy hasonló bejegyzést, ez kiváló apropó ara, hogy most megírjam, hogyan látom ezt. Egészen fiatalon, 21 évesen mentem ki először külföldre dolgozni a New Jerseyben lévő Atlantic Citybe. Atlantic Cityről tudni kell, hogy New Yorkból kb. 4 óra alatt lehet odajutni Greyhounddal (autóbusszal). A város kaszinóváros, amerika játszótere, a keleti parti Vegas. Sok jó munka van, nagy a bűnözés és elég mocskos a város, én viszont mégis szerettem.Kétszer fél évet dolgoztam itt, személyes tapasztalataim alapján próbálom meg tehát megfogalmazni az érveket és ellenérveket.

Pénz: A külföldi munka legfőbb vonzereje a kiemelkedő kereseti lehetőség, mikor Én kinn voltam háromszáz forint volt a dollár és nem túlzás kijelenteni, hogy az itthoni bér legalább hat-nyolcszorosát meg lehetett keresni kint. A helyzet az, hogy ez már megváltozott, a dollár gyengélkedése miatt, valamint, ahogy hallom, a szeptember 11-i események óta az igazán jó munkaajánlatok is ritkábbak. Az a tapasztalat általában, hogy 2 féle ember van kint, az egyik típus, aki csak bizonyos időtartamra megy ki pénzt gyűjteni, azt haza hozza és utána itthon marad, vagy néha-néha újra kimegy. Ez a típus általában fogtechnikusként szorít, spórol. A másik típus aki úgy tervezi, hogy kinn is éli le az életét, nem spórol, drága lakást bérel, jól él.

Honvágy: Van akinek van, van akinek egyáltalán nincsen. Az a legfurcsább, hogy a külföldi munkánál lehet megmondani legkevésbé, hogy ki mennyire bírja. Tudok olyan személyről, akire még pénzt is tettem volna, hogy sírva rohan haza 4 nap után és azóta kinn él…

Család: A legsarkalatosabb pont, általában megfigyelhető, a régi 56-osoknál is, hogy aki magyar az kinn is magyar társaságát keresi, magyar társat választ. Annak a legegyszerűbb, aki már eleve társsal megy ki. De áljunk meg itt egy percre. Miért fontos az azonos országból származó társ? Elsősorban azért, mert szerintem idegen náció tagjának sok dolgot, gondolatot nem mondhatsz el, nem tudod megbeszélni a problémáidat, ez később elhidegüléshez vezethet. De ezen kívül számtalan problémás kérdés merül fel ennél a pontnál. Nem tudnám elképzelni például, hogy reggel felkelek, megfogom fiam, a kis Hesus kezét és viszem óvodába. Hehe

…Folyt köv

Mindenki a twitterről posztol, kap tőlem is egy bejegyzést. Tehát ez az új trend, a hiperwebkettő, regisztráltam, meglátjuk mi lesz belőle, lehet hogy elhal két hét múlva (szerintem elég valószínű). Hozzá kell tenni, hogy nagyon megugorhatott a twitter forgalma, a regisztrált tagok száma, mert már-már elviselhetetlenül lassú volt napközben a szolgáltatás. A dolog egyfajta mikroblogolás.

Mit csinálok most? Ez a kulcskérdés és erre ad választ a twitter. SMS típusú és méretű, maximum 140 karakteres üzeneteket írhatunk arról, hogy mit csinálunk éppen. Aztán rákeresünk ismerőseinkre, vagy meghívhatjuk őket és onnantól követhetjük, hogy mit csinálnak az adott időpontban. Beírom például, hogy nagyon jót ebédeltem, spagetti volt, jajdejó. Ennyi. Akár mobiltelefonon is lehet postolni illetve nyomonkövetni azt, hogy mit csinálnak éppen barátaink.

Eleinte nem értettem, hogy ez az egész mire jó egyáltalán, meg hogy hová vezet, mi olyan különlegesen szuper benne, hogy ódákat zengenek róla. Akár a blogolást is felválthatja-mondták (ezt mondjuk kötve hiszem). Ami jó benne az a sokat emlegetett platformfüggetlenség, meg hogy tömör tartalmat, gyorsan olvasható postokat szül.

Én úgy látom, hogy arra lehet jó, hogy ide belökjön az ember pár mondatot olyan dolgokról, amikre sajnál egy egy postot vesztegetni, például pillanatnyi gondolatait írja le, történéseket, ilyesmi. De lehet hogy tévedek. Abban sem vagyok biztos, hogy kell ez az egész nekem, de egy próbát megér. Szerinted mire jó vagy nem jó a twitter?
Linkelem a twitterem

Ma vagyok 29 éves. De mivel ez nem kerek szám, ezért a nagy számvetést későbbre, jövő ilyenkorra halasztanám. Minden megbecsülésem a bútorrakodóké, ha valakire azt lehet mondani, hogy megdolgozik a pénzéért, hát a bútorhordó biztosan. Most két napon keresztül belekóstoltam a szakma szépségeibe- a legfelső emeletre történő bútorrakodás formájában.

Nem mondhatnám, hogy nem vagyok edzésben: heti két edzés, minden, de ez a két nap teljesen lenullázott, mikor az ülőgarnitúrát cipeltük fel, még a derekam is recsegett rendesen. A jó a dologban az, hogy szinte teljesen beköltöztünk. Még apró dolgokat kell áthordani és ha minden igaz, szerdán már ott alhatunk

Eldöntöttem, hogy születésnapi ajándékként meglepem magamat egy videó kamerával. Egy családtag vásárolt a hét közepén egy ilyen típust és egyből beleszerettem. Formás, aranyos, nagyon jó áron van, jókat írnak róla, akcióban volt a termék a műszaki áruházban. Ma délután, kellően besózódva megyek be az áruházba és mit látok? A kamera sehol, csak egy bemutató darab árválkodott a polcokon, az utolsó darab. Ez az én szerencsém…

Azt hiszem, nem kell ecsetelnem a műszaki cikkek szerelmeseinek, hogy milyen érzés ez, mikor beleéled magad valamibe és hirtelen szertefoszlik a dolog. Még az is megfordult a fejemben, hogy megveszem az utolsó darabot, az eladó győzködött is, de szerencsére sikerült lehűtenem magamat.

A kiállított darabokat mindenki összefogdossa, nyomkodja, tesztelgeti, feszegetik az lcd-t, stb, stb. Már elterveztem, hogy milyen jó lesz, hogy videókat posztolgatok kedves olvasóim legnagyobb örömére. Sajnos úgy látszik, hogy erre még várni kell egy kicsit.

Mikor elkezdtem ezt a blogot, eldöntöttem, hogy politikáról sosem írok majd, ez nem is fog változni. Ezért nem kezdenék ennek a videónak az elemezgetésébe, kommentálni sem szeretném, de szerintem érdemes megnézni. Én már másodszor nézem. Mi történt az emberekkel?

Link:Klikk

Takarítottunk tegnap egész nap, ma pedig cipekedtünk, hűtőt, mosógépet, satöbbi, közben megejtettünk két vásárlást vettünk lámpákat, égőket, kiegészítőket, mindent ami kell. Holnap bútor hordás kora reggel, utána mindent be kell állítgatni, működésbe helyezni a lámpákat, vasárnap vendégségbe megyünk, hétfőn intézkedés, csekkek befizetése, stb. A Vaterán rendeltem egy festményt a hálószobába, ilyen minimál designos szűrreál kép. Sokáig nézegettem és arra gondoltam, hogy vajon nem tudnék e festeni én is hasonlót. Szerintem lehet, hogy tudnék, meg is fogok próbálkozni egy saját kép festésével a nappaliba, már összeált a fejemben a mű .

Nagy méretű kép lesz 120×100 as legalább. Elmegyek szépen a művészellátóba és veszek vásznat hozzá, meg festéket, ecsetet. Nagyon kíváncsi leszek, milyen lesz. Majd ha megvagyok vele, lefényképezem és megmutatom a blogom kedves olvasóinak, lehet majd kritizálni és értékelni a “művészi” teljesítményt. Hehe.
Persze nem áltatom magamat azzal, hogy most derül majd ki, milyen kiváló tehetségem van a festéshez, de elnézegetek galériákban több százezres képeket és elgondolkodtat amit látok. Erről ennyit az eredményt majd posztolom.

Ma a város peremén járja egy oszlopot láttam felöltöztetve madárijesztőnek, de olyan groteszk módon, hogy már messziről néztem, vajon mi lehet amit a távolban látok. Eléggé elszomorított, hogy nem volt nálam a fényképezőgépem, mert ezt mindenkinek látnia kellene. Legközelebb, ha arra járok és még ott lesz, lefényképezem.

Már nem sokat kell várni, nemsokára itt van. A Dinosaur Jr. mindig is az egyik legfontosabb zenekar volt számomra. 1993-ban megjelent a Where you been? című album, akkoriban a Music Tv-t lestük a zenei újdonságok iránti éhséget csillapítandó. Hát nem mondhatnám, hogy túljátszották a Dinosaur Jr-t. Azt hiszem talán kétszer sikerült elkapnom a Start Choppin klipjét. Megbabonázott és azóta sem ereszt. Emlékszem a Where you been?-t leárazva vettem meg a lemezboltban, mert itthon a kutyának sem kellett, gondolom nem sokan ismerték. Ez a mai napig nem változott, talán a Feel the Pain című nóta, vicces és különös klipje miatt néhány embernek ismerős lehet. Tehát több hónapig csak ezt a lemezt hallgattam, azóta minden albumukat megvásárolom. Istenem azok a gitárszólók!
Nem garantálom, hogy mindenkinek bejön a Dinosaur Jr. zenéje. Elsősorban azoknak, akik szeretik a depresszívebb rock zenét, grunge behatásokkal. Sosem lett úgymond sztárzenekar az együttesből. Pedig-bár kevesen tudják-de a Nirvana is volt a csapat előzenekara. Sztárzenekar nem, kult zenekar viszont annál inkább. Ez a gitáros frontember J.Mascis attitűdjének, koncertek közben beiktatott negyedórás gitárszólóinak és néhány szavas, már-már legendás interjúinak köszönhető. Lásd: itt (mondjuk itt még aránylag sokat beszél, hehe)
Tehát május 1. Új album. Addig is egy kis ízelítő a lemezről: All I came to do