Három év és nagy várakozás előzte meg a lemezt, mondjuk nem az én részemről. Ezzel a zenével valahogy sohasem tudtam teljesen azonosulni.

Miközben a Rolling Stone meg a NME csontig nyalt, hogy micsoda megújulás minden soron következő albumnál, meg micsoda kísérleti zene, én sohasem értettem, hogy ebben mit lehet szeretni, hogyan lehet sikeres.

Vegyük végig a karriert: 1994-ben berobbanás a Looser című számmal, hihetetlen siker, hónapokig első hely a slágerlistákon. De az album ( Mellow Gold ) egész egyszerűen pocsék, semmi átütő erő, jelentéktelen dalok. Innentől kezdve nem tudok egy Beck nótát sem említeni az agyon játszott Devil’s haircut című dalon kívül, ami tetszett volna. Na jó talán a Mutations (1998) nem volt olyan rossz. Mikor hallottam, meg olvastam, hogy ajnározzák azt gondoltam, hogy talán “több hallgatásos” zene és nem kapott elég időt tőlem. Na ilyen előjelekkel kezdtem hallgatni a legutóbbi lemezt.

Tetszik, ellentmondásos véleményeket olvastam külföldi oldalakon, hogy mérföldkő, meg eddigi legjobb lemez, gondoltam, hogy a szokásos ajnározás megint. Voltak akik meg a megújulást hiányolták ezúttal, hogy a csávó már képtelen rá, le lehet írni. Az a helyzet, hogy ezt most tényleg elég ütős. Először a Strange Apparition című számot kezdtem hallgatni, beleválasztottam, ez a kedvencem azóta is. De legalább 5-6 egész jó dal van az albumon és a többi is hallgatható. Középtempós dalok, fülbemászó groove, egyes daloknál szinte gospeles hatás. Érdemes meghallgatni ez a végkövetkeztetés, de az is, hogy Beckből se lesz az a hatalmas félisten, meg korszakos zeneszerző (!) akinek nagyon sokáig titulálták.